Barion Pixel

Menü

Asszertív Tréning

Johan III. rész

Előzmények: Johan I. rész, Johan II. rész Azon a szombaton hajnali fél 4-ig beszélgettünk. Elmesélte, hogy intézetben nőtt fel, szakács volt otthon. Fiatal korában rossz társaságba keveredett és amikor megkapta az első német juhász kutyáját, még próbaidőn volt. A hatóság azt mondta neki, hogy mivel a kutya fegyverként is használható, ezért nem lehet vele. Ahelyett, hogy elhagyta volna a barátját, a hazáját hagyta el. 5 éve él így szabadon. Ő és a falkája. Miközben beszélgettünk, mondtam neki, hogy úszom egyet az óceánban. Mondta, hogy jó. Ezen meglepődtem. Nem mondta, hogy sötét van, veszélyes, tele van sziklával, ne csináljam. Bízott bennem, hogy fel tudom mérni, hogy mivel jár ha hajnalban úszom az óceánban. Megbeszéltük, hogy mivel másnap vasárnap van, nem tud dolgozni, ezért visszajövünk a Corveiro strandra nappal, meg főzünk is majd később. Délben találkoztunk. Én egy kicsit aggódtam, hogy nem lesz ott, vagy úgy viselkedik, mint ahogy pár nappal előtte a kávézóban, ezért késtem 2 percet. Amikor megérkeztem, jelezte, hogy az idő pénz. Ez nagyon tettszett, végre valaki, akinek ugyanannyira értékes az idő, mint nekem, ő is J-s. Mielőtt elindultunk a strandra, ittunk egy kávét. Beszélgettünk sok mindenről. Amikor majdnem indultunk, mondtam, hogy várjuk még pár percet, mert van egy szám, ami nagyon a fülemben van, szeretném meghallgatni. Mondta, hogy jó, neki is van most egy ilyen. Mindketten meghallgattuk a számot egymás mellett ülve fülhallgatóval és utána elindultunk. A strandon néztem, ahogy a kutyáival játszik, látszott, hogy mennyire szereti őket, közben én kinéztem egy sziklát, ahol még nem voltam. Elég magasan volt és kicsit veszélyesnek is tűnt, de biztos voltam abban, hogy olyan a kilátás ott, amiért megéri elindulni. Amikor elmentem mellette, rám mosolygott és folytatta a homokrajzot, amit már egy ideje csinált. Nem mondta, hogy veszélyes és ne menjek, ezen megint meglepődtem. Hozzá voltam szokva, hogy amikor ilyesmi ötleteim támadnak, akkor nem ez a környezetemből jövő reakció. Mikor visszafele mentem a sziklákon, láttam, hogy mit alkotott közben. Az első szó, a „Freedom”, (szabadság) fogott meg a legjobban. Elgondolkoztam azon, hogy neki tényleg ez a legfontosabb, hogy mennyi mindent feladott azért, hogy szabad lehessen, viszont ezt a szabadságot a másiknak is biztosítja. Már éhesek voltunk, így elindultunk, hogy főzzünk, ahogy megbeszéltük. Amikor a konyhába értünk, kérdeztem, hogy mit csináljak. Mondta, hogy semmit, üljek és legyek csendben. Ennek nagyon örültem, szeretek csendben lenni, introvertált vagyok és itt már biztos voltam abban, hogy ő is az. Mikor elkészült, utána rögtön mindent elpakolt és elmosogatott. Ilyet kevés férfinál láttam életemben, nagyon örültem és élveztem, hogy milyen J-s. Hétfőn a bolt előtt találkoztunk. Kicsit gondolkoztam azon, hogy mit fognak szólni az ügyfeleim, ha kiderül, hogy ott ültem vele a bolt előtt, aztán rájöttem, hogy ez az én Caminóm, azt csinálok, amit szeretnék, meg amúgy sem járkál erre sok ügyfelem és leültem mellé a földre. Beszélgettünk. Mondtam, hogy kerek születésnapom lesz, legyen buli. Már vasárnap hajnalban beszéltünk erről, hogy ha döntöttem, hogy szeretnék-e bulit, akkor segít benne. Akkor mondtam, hogy élvezem, hogy itt nincsenek terveim, ezért még nem tudom, hogy szeretnék-e sok emberrel lenni aznap. Mondta, hogy rendben van, majd szóljak. Kérdezte, hogy hány embert szeretnék, mit csináljunk, hol legyen, mit kell ehhez venni és hogy milyen eszközökre van ehhez szükség? Még nem volt meg bennem az összes kérdésre a válasz, ezért mondta, hogy majd akkor beszéljünk erről, ha átgondoltam. Itt rájöttem, hogy ez az, most jól megkaptam, J-sebb, mint én! Ezeket nem gondoltam át, hogy ne raboljam addig az idejét, amíg nem tudom. Néztem, hogy milyen módon társalog az emberekkel, akik elmennek előtte. Mivel spanyolul beszéltek, nem értettem, de azt láttam, hogy ő és azok is folyamatosan mosolyognak, akikkel beszél. Mondta, hogy kedvelik itt az emberek. A szülinapomon délelőtt az első utam a bolthoz vezetett, ahol meg is találtam. Rögtön boldog születésnapot kívánt. Elmondtam neki, hogy mit tervezek. 16 főt szeretnék meghívni és hamburgert sütünk a kedvenc strandom feletti játszótéren. Átbeszéltük, hogy ki kit fog meghívni, mire van szükség a grillezéshez. Megterveztük, hogy ezt hogy fogjuk odavinni és megbeszéltük, hogy 5-kor találkozunk Titonál. Amikor 16:50-kor megérkeztem a kávézóba, már ott várt. Ittunk egy kávét és elindultunk a játszótérre. A helyszínen miután mindent kipakoltunk, kérdeztem, hogy mit csináljak. Azt mondta, hogy semmit, élvezzem a tájat és hogy szülinapom van, ő intézi a többit. Ekkor úgy éreztem magam, mint egy hercegnő és megfogadtam a tanácsát. 4-en jöttek el a buliba a meghívott 14-ből. Johan mondta, hogy sajnálja, hogy a többiek végül mást csináltak, én erre mondtam neki, hogy ez Fisterra, itt az emberek egyrészt nem terveznek, másrészt meg számomra ez egy tökéletes szülinap, sokkal jobban élvezem, mintha sok ember között lennék. A 35. szülinapi bulimban életem egyik legfinomabb hamburgerét ettem, egy csodás tájat nézhettem a számomra nagyon fontos vízzel úgy, hogy közben csendben lehettem. Akkor azt éreztem, hogy  introvertáltként ennél jobb nem is lehetett volna. Mivel sok étel megmaradt, ezért másnap a strandon megbeszéltem pár emberrel, hogy akkor utó szülinapi buli lesz este ott, ahol a buli volt. A strandról visszafelé örültem amikor láttam, hogy Johan a bolt előtt van. Mondtam neki, hogy megbeszéltem a többiekkel, hogy este megint buli lesz és mindenképpen számítok rá is. Erre azt mondta, hogy ne tervezzem meg az idejét. Ekkor szó nélkül otthagytam. Leültem egy padra, ahol próbáltam megnyugodni. Ekkor rájöttem arra, hogy azzal, hogy azt mondtam számítok rá, el akartam venni a döntési szabadságát. Titohoz mentem, ahol az asztalomhoz ült pár barátom. Pár perc múlva megjelent Johan, leült hozzánk. Éreztem, hogy békével érkezett, de még hatással volt rám az előző jelenet. Kedves volt, de egy mondattal annyira felidegesített, hogy felálltam és szó nélkül ismét otthagytam. Először az volt a tervem, hogy majd később visszamegyek a városba és megkeresem, de végül úgy döntöttem, hogy egyedül szeretném tölteni az estémet ott, ahol a bulim volt. Másnap azt mondta, hogy nem beszél velem, mert szó nélkül otthagytam. Ennek következtében a Fisterrában töltött utolsó 1,5 hétben minimálisra csökkent a kommunikáció közöttünk. Először mérges voltam rá, azt gondoltam, hogy tudja, napokon belül megyek haza, miért nem békülünk ki, aztán rájöttem, hogy így sokkal könnyebb eljönni. Augusztus 1-én, 40 nap után elhagytam Fisterrát. 15 órakor indult a buszom és annak ellenére, hogy Johan még délelőtt is azt mondta, hogy nekünk nem kell beszélnünk, 14:30-tól a buszmegállóval szembeni barban volt. Én is 14:30-kor érkeztem. Amíg vártam a buszt sírtam, pár órán keresztül nagyon fájt, hogy haza kellett jönnöm.

Asszertív Tréning

A mexikói

Vele is a törzshelyemen találkoztam. Éppen hazafelé tartottam a strandról, piros bikinifelsőben és szoknyában voltam. Bementem a kávémért, kiültem a teraszra. Láttam, hogy pár zarándok ül egy asztalnál, náluk volt a hátizsákjuk.Gondoltam, hogy éppen most érkeztek. A társaság egyik tagja elkezdett velem beszélgetni, mondtam neki, hogy gratulálok és üdvözlöm őket Fisterrában. A mexikói ekkor nézett rám először, az első mondata az volt, hogy „Te rendkívül szép vagy!”. Mondtam neki, hogy köszönöm. Beszéltünk még pár mondatot, aztán elkezdték az asztalomhoz közelebb húzni a sajátjukat, ekkor már azt éreztem, hogy ez már terhes nekem. Annak ellenére, hogy hevesen tiltakoztak és próbáltak rávenni arra, hogy igyak velük egy italt, elköszöntem és otthagytam őket. Legközelebb a karnevál estélyén találkoztam vele. Magától odaült az asztalomhoz. Pár perc beszélgetés után megkértem, hogy üljön vissza a sajátjához, mert egyedül szeretnék lenni. Mivel nem volt hajlandó, ezért ott hagytam. Pár nap múlva éppen a strandról tartottam hazafelé, amikor a bolt előtt ült a parton. Rögtön köszönt és mondta, hogy üljek oda mellé beszélgetni. Először még megfordult a fejemben a gondolat, hogy lehet, hogy egy új, érdekes embert ismerhetek meg a személyében, akitől még tanulhatok is, ezért elindultam felé. Ekkor mondta, hogy várjak pár percet, mindjárt hoz nekem is egy sört meghív! Mondtam, hogy sört, azt nem kérek köszönöm, de pár percre leülök mellé beszélgetni. Elkezdett erősködni, hogy akkor is hoz egyet, ekkor mondtam neki, hogy nem és otthagytam. Dühös voltam! Dühös voltam rá! Eddig háromszor mondtam nemet, ennek ellenére ilyen erőszakosan nem hagy békén. Dühös voltam magamra! Nem tanultam az első két esetből és akartam adni neki még egy esélyt. Ekkor belém hasított a felismerés, hogy ennek az embernek az volt az első reakciója, amikor meglátott, hogy „Te rendkívül szép vagy!”  Ebben a pillanatban elszállt minden dühöm és hálás voltam neki. Amikor hazaértem, az volt az első dolgom, hogy post-it-ekkel kiraktam a falra ezt a mondatot. Amikor kész volt a felirat, leültem és néztem. Elgondolkoztam azon, hogy nagyon sok esemény volt a múltamban, ami rombolta az énképemet, azt a képet, amit a tükörben látok. Én ezzel a témával már sokat dolgoztam, most mégis azt éreztem, hogy, rendkívül hálás vagyok neki, hogy ismét emlékeztetett arra, hogy mit is látok a tükörben. Néhány nap múlva egy koncerten voltam egy bárban. Megérkezett a mexikói és megkérdezte, hogy hogy hívnak és honnan jöttem. Mondtam neki, hogy ezekre a kérdésekre már háromszor válaszoltam, többször nem fogok. Nem elég, hogy nem hagy békén, még nem is figyel arra, amit mondok. Elkezdtem Johan egyik barátjával beszélgetni, amihez Johan tolmácsolt. A mexikói közben folyamatosan beszélt hozzám és egyre közelebb jött. Amikor már tényleg az intim zónámban volt, akkor mondtam, hogy most álljon meg a menet! Megmutattam neki a képet, amin a „Te rendkívül szép vagy!” felirat van a szobámban. Elmondtam neki, hogy nagyon köszönöm, erősítette az önbizalmam amikor ezt mondta, viszont arra kérem, hogy fejezze be ezt a viselkedést! Az, hogy ezután Johan egy ennél sokkal kevésbé asszertív módon erősítette meg a kérésemet, már egy kevésbé fontos része a Mesének.

Asszertív Tréning

A német

Vele a Fisterrában töltött 24. napon találkoztam. Éppen a strandra indultam, de előtte megálltam az egyik kedvenc helyemen, néztem a sirályokat. Mögöttem hirtelen megjelent két német zarándok, éppen akkor érkeztek. Pár perc múlva megjelent még egy zarándok, ő is akkor érkezett és kiderült, hogy ő is német. Ő beszélt a legjobban angolul, vele kezdtem el beszélgetni. Akkor már tudtam, hogy első napokban mennyire örültem volna ezeknek az információknak, ezért elmondtam neki mindent, amit hasznosnak gondoltam Fisterrával kapcsolatban. Meséltem neki a kedvenc strandomról, mondtam neki, hogy éppen oda megyek. Azt mondta, hogy akkor jön velem. Útközben sokat mesélt, elmondta, hogy nagyon sok mindent hátra hagyott otthon és azt tervezi, hogy hosszabb ideig fog utazni. Beszélgettünk sokmindenről, többek között arról, hogy ki miért indult el a Caminón és kikkel találkozott. Amikor megérkeztünk a strandra, megkérdezte, hogy ülhet-e ő is az én strand lepedőmre, mert neki csak egy törölközője van. Annak ellenére, hogy ez egy introvertált (Extravertált és Intorvertált közötti főbb különbségek) személyes terének már bőven a megsértésébe tartozik, azt mondtam, hogy igen. Letelepedett mellém és mondta, hogy én vagyok az egyik legpozitívabb ember, akivel találkozott. Milyen jó, hogy most itt vagyunk, mert ő otthon olyan emberekkel van körülvéve, akik mindig csak a problémákat látják, a volt barátnője is ilyen. Kiderült, hogy nem is annyira volt, csak szünetet tartanak, két naponta beszélnek azóta is, hogy elindult. Sokat mesélt róla. Én mindig visszatükröztem neki, hogy mi volt az első mondata a lányról és már kezdtem felépíteni magamban a coaching folyamatot. Nagyon sok dologra szerettem volna rákérdezni, többek között arra, hogy miért van neki szüksége egy ilyen kapcsoltra, ahol csak félig kell a másik félnek. Mit gondol, ez a kapcsolat milyen hatással vagy az önbecsülésére és hogy meddig szeretné még ebben a formában folytatni a dolgokat?  Nagyon együttműködő volt és örült, hogy coach vagyok, jól haladtunk a dologgal.Ekkor belém hasított a felimerés, hogy én ma délután egyedül szerettem volna lenni, hogy átgondoljam az eddig történteket. Itt vagyok ezen a gyönyörű helyen, miért is követem azt a mintát, amit eddig otthon csináltam? Azért jöttem ide, hogy tanuljak az eddigi hibáimból és más működésmódokat tegyek szokássá. (A modell, amit ebben az esetben alkalmaztam itt.) Alapvetően nagyon sokáig fejlesztendő területem volt, hogy mindig mindenkit meg akartam menteni. Ilyen kapcsolatokat gyűjtöttem magam köré és mindig későn vettem észre, ha ez nekem már nem volt jó. Az asszertivitás (az asszertivitásról) az életfilozófiám, mégis sokáig nem láttam, hogy ezek a kapcsolatok rombolnak engem. Tudom, hogy bár szívem szerint segítenék mindenkinek, viszont az eszemmel már felismertem, hogy nekem ez nem jó. Szerencsére az MBTI személyiségtipológia harmadik dimenziójában (Érző Vs Gondolkodó) pont középen vagyok. Emiatt, és mivel már tudatosítottam magamban, hogy ezek a helyzetek nekem nem jók, tudok gondolkodóként viselkedni, azaz nem kell mindenkit megmentenem.  Mondtam neki, hogy örülök, hogy találkoztunk, de én most indulok. Megköszönte a beszélgetést és elindultam. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt amiatt, hogy eljöttem, viszont a gondolat, hogy ez az én Caminom, nem másé, helyretette bennem a dolgot. Még kétszer találkoztam vele ezután. Mindkét alkalommal nagyon örült, hogy találkoztunk és elmondta, hogy milyen jó volt a beszélgetés és sokat gondolkozik azóta is rajta, pont erre volt szüksége. Örülök annak, hogy úgy tudtam neki segíteni, hogy közben a saját érdekeimet is figyelembe vettem és nem volt terhes számomra a beszélgetés.  

Asszertív Tréning

Johan II. rész

Előzmények: Johan I. rész Napokig kerestem, sehol nem találtam. 1 hèt múlva làttam, hogy kávézik egy bàrban a baràtjàval. Örültem neki, hogy még itt van.Pár nap múlva vártam pár embert a Mare the Fora strandon, megbeszéltük, hogy együtt nézzük a naplementét, amikor előttem ment el Johan a kutyáival, integettem neki, visszaintegetett és elindult felém.Leült mellém és beszélgettünk. Mesélt arról, hogy milyen megélhetési lehetőségekben gondolkozik Fisterrában és hogy most van egy kis ideje, mert a barátja kapott pénzt, ezért egy darabig biztonságban van, így megy ez, mindig az segít a másiknak, aki éppen tud!Közben én úsztam egyet az óceánban és  amikor átöltöztem, felajánlotta, hogy fogja a törölközőt. Nem sokkal később megjöttek, akikre vártam és lement a nap. Ő mondta, hogy megy, mert éhesek a kutyák. Kérdeztem, hogy visszajön-e a tűzhöz, azt mondta nem.Másnap este a tűznél többen voltunk, amikor megjelent a barátja valakivel, akiről azt hittem, hogy nem ismerem. Egy idő után megkérdeztem, hogy Johan jön-e? Erre megszólalt a kapucnis mellette, hogy itt vagyok. Egy nagy zacskó hallal érkeztek, megtisztítva, fűszerezve, sütésre kész állapotban. Mikor megsültek a halak, Johan nevetve mondta, hogy új haverjai vannak, akik halászok és mindenkit megkínált a tűz körül. Nekem ide adta a rácsot, amin sült, hogy azon könnyebb enni és megmutatta melyik részeit ehetem meg a halnak. Azóta is az az egyik legjobb étel, amit Fisterrában ettem.Másnap èppen készültem meginni a szokásos reggeli kàvèmat Titonàl, amikor hirtelen megláttam egy párt, akikkel 2 héttel azelőtt találkoztam, amikor éppen Santiagoból gyalogoltam Fisterra felé. Nagyon megörültünk egymásnak és mèg pár óra elteltèvel is a kávèzóban ültem velük. Ekkor megérkezett Johan, mondtam neki, hogy üljünk egy asztalhoz. Már hatan voltunk, mindenki beszèlgetett mindenkivel, Johan folyamatosan vicces formàban célozgatott arra, hogy kedvel, amit èn szinten vicces formàban, de folyamatosan elutasítottam. Ekkor az egyik az asztalnál ülő fiú megjegyezte, hogy mi nagyon boldogok leszünk együtt a közeljövőben,  megint mindenki nevetett.Dèlutan már ketten strandoltunk Johannal a Mare de Fora parton. Megbeszèltük, hogy másnap elmegyünk 3-an a barátjàval túrázni.Reggel a kávémat ittam és egy új amerikai barátommal beszélgettem a kávézóban a főtéren. Tudtam, hogy ott van a legnagyobb esély arra, hogy találkozzak Johannal.Nem sokkal később meg is jelent, láttam rajta, hogy nem tetszik neki valami. Kérdeztem, hogy mikor megyünk túrázni? Erre elkezdte indulatosan mondani, hogy nem megyünk, most sokkal fontosabb teendői vannak és elrohant. Eléggé sokkolt a dolog, de úgy voltam vele, hogy biztos tényleg történt valami, azért ilyen ideges. Egy idő után megjelent a barátja és mondta, hogy ne haragudjunk, de új sàtorhelyet kell talàlniuk az erdőben, mert a mostanival gond van. Belegondoltam, hogy ez milyen érzés is lehet? Van egy hely, ahol élsz az erdőben, az otthonod, ahonnan hirtelen el kell menned és találni egy másikat, aminek sok szempontból biztonsàgosnak kell lennie. Már nem voltam mérges rá, valószínűleg én is ideges lennék hasonló helyzetben. Nemsokára ismét megjelent Johan, elsőre kedvesnek tűnt. Kérdeztem, hogy leül-e az asztalhoz. Pár perc elteltèvel, elkezdett kiabálni velem, nagyon csúnya dolgokat mondott! Hirtelen felàlltam az asztaltól és mondtam neki, hogy egy percet sem akarok tovább vele lenni. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy merre induljak el. Két lány mondta, hogy ne menjek el, üljek oda hozzàjuk. Ennek nagyon örültem, mert hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Leültem, Johan még mondott pár mondatot, nem reagáltam rá. Próbált beszèlgetni pár emberrel, akik a teraszon ültek, de senki nem reagált. Elment. Csak pár perccel később fogtam fel, hogy ennek a jelenetnek nem csak a teraszon ülő legalább 15 ember volt a tanúja, olyan hangosan kiabàlt, hogy mèg azok is hallottàk, akik bent voltak a kávézóban. Ahogy körbenèztem, azt láttam mindenki arcàn, hogy velem vannak, egy emberkènt támogatnak. Néhány ember minősítette Johan viselkedését pár szóban, aztán lecsendesedett a dolog. A lányok nagyon kedvesek voltak, csak akkor beszéltünk erről a helyzetről, amikor én hoztam fel. Az amerikai is hallotta bentről, hogy mi történt, már éppen indulni akart, de odaült az asztalhoz, hogy lelket öntsön belém. Körülbelül 1 óra múlva azt èreztem, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy egyedül is àtgondoljam, hogy mi történt.Először nem akartam elhinni, hogy ilyen hirtelen meg tud változni egy ember viselkedése, akit előtte napokig kedveltem. Aztán rájöttem, hogy ez az “Én Caminom” és olyan irányba fog folytatódni, ahogy alakítom. Én vagyok a felelős azért, hogy hogy èrzem magam!Mesélték, hogy van egy mondás, “Ha valaki mèg mindig nem tanult meg valamit az èletben, akkor azt Fisterrában hatszorosan megkapja.” “Egyszer nyersz, egyszer tanulsz”, most tanulok! Rájöttem arra, hogy már megint meg akartam menteni valakit. Az eddigi emberi kapcsolataim nagy részére igaz volt, hogy azok az emberek voltak érdekesek számomra, akikről úgy gondoltam, hogy segítségre van szükségük. Minden erőmmel próbáltam megmenteni a másikat és közben azt nem vettem észre, hogy ez nekem már nagyon régen nem jó.Egy hèt múlva ismét a kávézóban ültem, szombat este volt, egy szülinapi buliba készültem a tűzhöz, de előtte még ittam egy sportfröccsöt Titonál.Addig összesen annyit beszéltem Johannal, hogy az eset másnapján carnevàl volt a vàrosban, éppen indulni akartam a szokásos bárból, megnézni a bulit a városban. Ekkor a baràtja odajött hozzám, hogy maradjak. Leültem, par perc múlva megjelent Johannal, aki azt mondta, amikor meglàtott, hogy “Ohh, ne!”Leültek az asztalomhoz. Nem szóltam hozzà percekig, ha valamit kérdezett, arra válaszoltam. Amikor később én akartam kérdezni, közölte, hogy nem beszél velem és elment.Eltelt egy újabb hét, már nem voltam mérges rá. Megjelent, kértem, hogy tolmàcsoljon, hogy mit mond a kavézó tulajdonosa olaszul, mert nem értem, ő kedvesen megtette. Már egy ideje ott ültünk, egymástól nem messze, amikor megkèrdeztem, hogy van-e kedve az asztalomhoz ülni? Mondta, hogy szívesen, de ott van két eléggé spicces nő, akik aznap érkeztek és szerinte tetszik az egyiknek, meghívták egy pohár a borra, ha ideül, lehet ők is jönnek. Mondtam, hogy nem baj. Odaült, pàr perc múlva az egyik nő is csatlakozott ès valóban, igencsak ittas volt. Engem folyamatosan levegőnek nézett és akkor érintette meg Johant, amikor csak tudta, ő elnèzést kért ezért. Amikor a nő éppen valami mással volt elfoglalva, suttogva mondtam neki, hogy meneküljünk innen. Megbeszéltük, hogy kimegyünk a kedvenc strandomra beszélgetni. A Corveiro strandon bocsànatot kért a viselkedèséért és elmondta, hogy saját magàval van problèmàja. Elmesèlte a saját történetét. Miután elmondta, azt éreztem, hogy büszke vagyok rá, hogy annak ellenére, hogy mik történtek vele, milyen ember lett. Teljesen szabad, itt él egy ilyen gyönyörű helyen a legjobb barátaival, a kutyáival.  

Asszertív Tréning

Johan I. rész

Johannal az első napon találkoztam, amikor megérkeztem Fisterrába, később kiderült, hogy ő is aznap ért oda. Éppen a helyi boltokat térképeztem fel, amikor az egyik előtt a bejáratnál megláttam néhány egymással beszélgető zarándokot táskákkal, mellettük egy kagyló, benne néhány euro donativo (adomány) felirattal. Láttam, hogy jól érzik magukat, söröznek, spanyolul beszélgetnek, tapasztaltam már ilyet az úton, gondoltam, hogy éppen akkor érkeztek. 2 nappal később, szintén a bolt előtt találkoztunk, egyedül volt a kutyáival és a kagylóval. Ekkor már negatívabb érzéseim voltak és bíztam benne, hogy nem szól hozzám, amikor elmegyek mellette. Zsebkendőre is szükségem volt aznap, azonban csak 10*10-es kiszerelésben lehetett kapni és jó zarándokként rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit csináljak ilyen sokkal, nem fogom tovább cipelni az összeset. Ekkor eszembe jutott, hogy párat oda adok a srácnak a bolt előtt, hátha szüksége van rá. Fizetés után rögtön kicsomagoltam őket és úgy indultam kifelé, hogy csak a zsepi volt a kezemben, a pénztárcám gondosan elpakolva, nehogy megkérdezze, hogy tudok-e adni pár eurót. Kérdeztem, hogy kéri-e őket, Ő azt mondta, miért ne? Mondtam, hogy túl sokat vettem és indultam tovább a strandra. Másnap reggel megakadt a szemem a masszázs labdán, amit egész úton cipeltem, de egyszer sem használtam, gondoltam ezt is oda adom neki, a kutyáinak jó játék lehet. Amikor megérkeztem a bolthoz, ott volt. Nem mondtam semmit, csak felé nyújtottam és kérdőn néztem rá, hogy kéri-e? Erre angolul megkérdezte, hogy megint túl sokat vettél? Ezen elsőre nagyon meglepődtem, hozzá voltam szokva az utam során, hogy aki spanyolul beszél, az angolul ritkán. Mondtam, hogy nem, csak pár nap múlva megyek tovább és a kutyáknak jó játék lehetne. Erre mondta, hogy igen és mosolygott. Attól a mosolygástól valahogy minden előzetes negatív érzésem elszállt vele kapcsolatban. Este a naplementét másodjára néztem a Mare de Fora strandon, ami szerintem a legjobb esti program Fisterrában. Már előző este is láttam, hogy miután lement a nap, néhány ember tüzet gyújtott, de annak ellenére, hogy nagyon fáztam, nem mertem megkérdezni, hogy csatlakozhatok-e. Most láttam, hogy ott ül a tűz mellett, kíváncsi voltam a történetére és egyébként is kapóra jött, hogy ismerek ott valakit, megkérdeztem, hogy csatlakozhatok-e. Leültem mellé. Beszélgettünk, elmondta, hogy 5 éve egy sátorban él, nem mehet haza, mert zűrös a kapcsolata a rendőrséggel és most keresi azt a helyet, ahol szívesen maradna hosszú távon. Nincsenek papírjai, nem tud munkát vállalni, ezért ül a bolt előtt. Eddig Ibizán élt, ott voltak mindenféle munkái, még itt is keresi a lehetőségeket, de addig is meg kell élnie valamiből. Kiderült, hogy beszél angolul, németül, spanyolul és ért olaszul. Sok mindenről beszélgettünk, folyamatosan értek a pozitív csalódások. Közben másokkal is elkezdtünk mind a ketten beszélgetni és akkor vettem észre, hogy mekkora buliba csöppentem. Megismerkedtem az amerikaival, aki az egész sütögetést finanszírozta. Engem kért meg először, hogy kóstoljam meg, hogy megsült-e a krumpli és tudtomra adta, hogy annak ellenére, hogy most találkoztunk először, engem is nagyon szívesen lát vendégül, hiszen az emberek nagy részét szintén akkor ismerte meg. Később kiderült, hogy Johan a főszakács, aki csak azután kezdett el enni, miután mindenkit megkínált. Megismerkedtem a dán személyi edzővel, aki azon gondolkozott, hogy coach képesítést is szerez, mivel a testi és lelki edzést szívesen kombinálná. Mély szakmai beszélgetést folytattunk arról, hogy miért is fontos az, hogy valaki először valamiben nagyon jó legyen és utána kezdjen ismerkedni egy másik szakterülettel. Időközben egyre többen lettek a tűz körül, volt, aki gitározott és egy harmonika hangja is megszólalt. Olyan hangulat alakult ki, amiben az úton eddig még nem volt részem. Azt éreztem, hogy „Ez az!  Végre!„ Az ilyen élmények miatt is indultam el és ez az első alkalom, hogy átélhetem. Másnap nagyon hálás voltam Johannak, hogy neki köszönhetően éreztem magam ilyen jól. Rögtön szét is néztem, hogy még mit adhatnék neki? Találtam egy szappant, amit csak dupla csomagolásban lehetett szintén venni és akkor még azt gondoltam, úgysem maradok olyan sokáig, hogy szükségem legyen rá. Ahogy kiléptem a panzió ajtaján, pár méter múlva rögtön találkoztam vele és a barátjával. Éppen nagy csomagokkal jöttek, a mosodában voltak, mondta, hogy milyen jó illatú az összes ruhája. Én mondtam, hogy pont őt keresem, szeretném megköszönni az előző estét, nagyon jó volt és ezt a szappant is csak dupla csomagolásban lehetett kapni, szeretném neki adni. Megköszönte és elrakta. Utána elindultunk együtt, mondtam, hogy a strandra megyek, mondta, hogy ők is, megbeszéltük, hogy akkor együtt megyünk. Beszélgettünk és kiderült, hogy ők a bolt előtti strandra mennek én viszont a kedvencemre, oda, ahol van a zuhanyzó, mondtam neki, hogy ott tud zuhanyozni. Erre ő válaszolta, hogy most nem szeretne zuhanyozni és mivel máshova mentünk, egy idő után elváltunk, hogy majd később úgyis találkozunk. Nagyon benne maradt a gondolataimban, hogy most nem szeretne zuhanyozni. Rájöttem, hogy szappant adtam neki, utána pedig mondtam, hogy ott tud zuhanyozni. Miért csináltam ezt? Most biztos azt gondolja, hogy azt hiszem, hogy nem szokott rendszeresen zuhanyozni. És rájöttem, hogy valóban volt bennem egy ilyen előítélet… Feltettem magamnak a kérdést, hogy milyen alapon ítélek meg egy embert?  Azért, mert a bolt előtt ül? Vagy azért, mert sátorban lakik? Nem ismerem a körülményeit. Ugyanolyan ember, mint én. Magamnak is óriási szívességet tennék azzal, ha ezt abbahagynám, hiszen ennek köszönhetően majdnem megfosztottam magam egy olyan élménytől, mint az előző este volt. Bíztam benne, hogy miután lement a nap, ott lesz a tűznél. Jó pár sört cipeltem magammal, hogy ezzel csökkentsem a bennem lévő lelkiismeretfurdalást, de nem volt ott. Utána napokig kerestem, sehol nem találtam.  

Asszertív Tréning

A magyar fiú

Amikor megérkeztem Santiago de Compostellába (a Camino utak célja) nem éreztem semmilyen büszkeséget. Azt gondoltam, hogy csaltam, mert Burgosban felszálltam egy buszra. Ahogy láttam a többi zarándokot, az örömöt és elégedettséget az arcukon, azt éreztem, hogy semmi más vágyam nincs csak minél hamarabb megérkezni a privát szobába, amit csodával határos módon sikerült foglalni 2 nappal korábban. (Éppen egy zenei fesztivál volt Santiagoban) Amikor már lassan a városközpontban voltam, hirtelen megláttam egy ismerős fiút. 1 nappal korábban éppenegy ügyféllel beszéltem telefonon magyarul, amikor elment mellettem és köszönt, hogy „szia!”. Az a típus vagyok, aki, ha külföldön magyar embereket lát, nem érez különösebb vágyat, hogy szóba elegyedjen velük, azaz introvertált vagyok (Extravertált Vs. Introvertált). Ennek ellenére mivel szimpatikus volt és már egy hónapja tulajdonképpen teljesen egyedül voltam, köszönötem neki, hogy „szia!” Elkezdtünk beszélgetni, neki ez már a sokadik Caminoja volt és nagyon sok olyan információval látott el, ami nagyon hasznos volt számomra, például, hogy Portoból a legegyszerűbb hazajutni (előtte azt terveztem, hogy Madridból megyek haza). Mondta, hogy éppen szállást keres még aznap éjszakára, ezért mondtam, hogy akkor nem is tartom fel, elkösztöntük és elváltunk. Végre megérkeztem a szobába, ahol egyedül lehettem és miután megvolt az aznapi ügyfélmegbeszélésem, nagyon nehezen ment az elindulás. Azon gondolkoztam, hogy mit csináljak aznap este? Nagyon vonzó lett volna egész este a szobában maradni. Nem éreztem, hogy szeretnék menni a katedrálisba a misére, mivel azt gondoltam, hogy nincs jogom ott lenni, nem vagyok igazi zarándok, hiszen egy szakaszon busszal mentem, végül mégiscsak elindultam. A fiú mondta, amikor találkoztunk, hogy ha szeretnék menni a misére, akkor mindenképpen érdemes legalább fél órával hamarabb megérkeznem, mert nagyon sokan lesznek.Amint megérkeztem rögtön megláttam és szerencsére volt is egy hely mellette. Hálás voltam neki, hogy mondta hogy érkezzek időben, mert valóban nagy volt a tömeg. Miután vége lett a misének, kiültünk a katedrális elé. Sok mindenről beszélgettünk, további nagyon sok hasznos információkkal látott el és elmondta, hogy ő hálából indult el az Úton, amiért meggyógyult az édesanyja. Mesélt egy nőről, akivel a francia út (én is ezen mentem) első pár napján találkozott. A nő rájött, hogy neki otthon nagyon jó élete van, ez nem neki való és hazament. Elmondta, hogy milyen erősnek tartja, amiért ezt meg tudta lépni. Montam neki, hogy ilyen nekem is volt, amikor utáltam az egészet és haza akartam menni. Ekkor szálltam fel a buszra és utána már megint élveztem a gyaloglást. Megkérdeztem tőle, hogy akkor az normális, ha borzalmasan is éreztem magam, hiszen mindenki mondja, hogy "Buen Camino!" (Jó utat!) és mosolyog? Erre megkérdezte, hogy te is mondtad akkor is, hogy Buen Camnio és mosolyogtál? Ekkor jöttem rá arra, hogy mennyire hálás vagyok magamnak, hogy meghoztam azt a döntést, hogy felszállok egy buszra és nem szenvedek tovább. Ez nem csalás, hanem egy bátor dolog volt, amit saját magamért tettem. Mivel ő 2 nap múlva ment haza, előkerült a téma, hogy milyen hazaérkezni egy Camino után. Mesélte, hogy ő a „mit tanultál az Úton?” kérdést utálja a legjobban, mert erre egyszerűen nem lehet válaszolni, annyira sok mindent tanul az ember és nagyon sok minden csak később tudatosul, viszont az biztos, hogy mindegyik Camino pontosan azt adja, amire az embernek szüksége van. (Ekkor döntöttem el, hogy vissza fogok még jönni.) Miután az emberek szépen lassan elkezdtek elszállingózni, mondta, hogy tud egy magasabb helyet, ahonnan nagyon szép a kilátás a katedrálisra. Tényleg gyönyörű volt, tovább beszélgettünk. Meséltem arról, hogy milyen határozott tervekkel indultam el. Otthon azt gondoltam, hogy folyamatosan blogolni fogok esténként miközben gyalogolok, ehhez képest egyet sem írtam, teljesen más dolgokkal voltam elfoglalva. Ekkor elkezdett nevetni, hogy ha tudnám hány ilyen emberrel találkozott már, aki ilyen tervekkel indult el és nem csinált semmit és ez így van jól. Ebben a pillanatban én is megbocsájtottam magamnak, amiért nem „dolgoztam” útközben. Olyan jót beszélgettünk, hogy észre sem vettük, hogy már hajnali 3 óra van. Megkérdezte, hogy mikor voltál fenn utoljára ilyenkor? Mondtam, hogy még otthon, mielőtt elindultam, pedig alapvetően nagyon bagoly típus vagyok. (Az alberguekben (zarándokszállás) 10-kor leoltják, 6-kor pedig felkapcsolják a villanyokat). Jót nevettünk azon, hogy itt mindennek mennyire teljesen más értéke van. Mivel már későn volt, megállapodtunk abban, hogy ideje aludni menni. Miután elváltunk, útközben hazafelé azon gondolkoztam, amit kérdezett, hogy mikor voltam fenn utoljára ilyenkor? Rájöttem arra, hogy innentől teljesen más lesz az Utam! Annak ellenére, hogy előtte azt terveztem, hogy maradok még egy napot Santiagoban, másnap rögtön tovább indultam Fisterra felé.