Szerző: Jekkel OrsolyaElőzmények: Johan I. rész, Johan II. rész
Azon a szombaton hajnali fél 4-ig beszélgettünk.
Elmesélte, hogy intézetben nőtt fel, szakács volt otthon. Fiatal korában rossz társaságba keveredett és amikor megkapta az első német juhász kutyáját, még próbaidőn volt. A hatóság azt mondta neki, hogy mivel a kutya fegyverként is használható, ezért nem lehet vele. Ahelyett, hogy elhagyta volna a barátját, a hazáját hagyta el. 5 éve él így szabadon. Ő és a falkája.
Miközben beszélgettünk, mondtam neki, hogy úszom egyet az óceánban. Mondta, hogy jó. Ezen meglepődtem. Nem mondta, hogy sötét van, veszélyes, tele van sziklával, ne csináljam. Bízott bennem, hogy fel tudom mérni, hogy mivel jár ha hajnalban úszom az óceánban.
Megbeszéltük, hogy mivel másnap vasárnap van, nem tud dolgozni, ezért visszajövünk a Corveiro strandra nappal, meg főzünk is majd később.
Délben találkoztunk. Én egy kicsit aggódtam, hogy nem lesz ott, vagy úgy viselkedik, mint ahogy pár nappal előtte a kávézóban, ezért késtem 2 percet. Amikor megérkeztem, jelezte, hogy az idő pénz. Ez nagyon tettszett, végre valaki, akinek ugyanannyira értékes az idő, mint nekem, ő is J-s.
Mielőtt elindultunk a strandra, ittunk egy kávét. Beszélgettünk sok mindenről. Amikor majdnem indultunk, mondtam, hogy várjuk még pár percet, mert van egy szám, ami nagyon a fülemben van, szeretném meghallgatni. Mondta, hogy jó, neki is van most egy ilyen. Mindketten meghallgattuk a számot egymás mellett ülve fülhallgatóval és utána elindultunk.
A strandon néztem, ahogy a kutyáival játszik, látszott, hogy mennyire szereti őket, közben én kinéztem egy sziklát, ahol még nem voltam. Elég magasan volt és kicsit veszélyesnek is tűnt, de biztos voltam abban, hogy olyan a kilátás ott, amiért megéri elindulni. Amikor elmentem mellette, rám mosolygott és folytatta a homokrajzot, amit már egy ideje csinált. Nem mondta, hogy veszélyes és ne menjek, ezen megint meglepődtem. Hozzá voltam szokva, hogy amikor ilyesmi ötleteim támadnak, akkor nem ez a környezetemből jövő reakció.
Mikor visszafele mentem a sziklákon, láttam, hogy mit alkotott közben. Az első szó, a „Freedom”, (szabadság) fogott meg a legjobban. Elgondolkoztam azon, hogy neki tényleg ez a legfontosabb, hogy mennyi mindent feladott azért, hogy szabad lehessen, viszont ezt a szabadságot a másiknak is biztosítja.
Már éhesek voltunk, így elindultunk, hogy főzzünk, ahogy megbeszéltük. Amikor a konyhába értünk, kérdeztem, hogy mit csináljak. Mondta, hogy semmit, üljek és legyek csendben. Ennek nagyon örültem, szeretek csendben lenni, introvertált vagyok és itt már biztos voltam abban, hogy ő is az. Mikor elkészült, utána rögtön mindent elpakolt és elmosogatott. Ilyet kevés férfinál láttam életemben, nagyon örültem és élveztem, hogy milyen J-s.
Hétfőn a bolt előtt találkoztunk. Kicsit gondolkoztam azon, hogy mit fognak szólni az ügyfeleim, ha kiderül, hogy ott ültem vele a bolt előtt, aztán rájöttem, hogy ez az én Caminóm, azt csinálok, amit szeretnék, meg amúgy sem járkál erre sok ügyfelem és leültem mellé a földre.
Beszélgettünk. Mondtam, hogy kerek születésnapom lesz, legyen buli. Már vasárnap hajnalban beszéltünk erről, hogy ha döntöttem, hogy szeretnék-e bulit, akkor segít benne. Akkor mondtam, hogy élvezem, hogy itt nincsenek terveim, ezért még nem tudom, hogy szeretnék-e sok emberrel lenni aznap. Mondta, hogy rendben van, majd szóljak.
Kérdezte, hogy hány embert szeretnék, mit csináljunk, hol legyen, mit kell ehhez venni és hogy milyen eszközökre van ehhez szükség? Még nem volt meg bennem az összes kérdésre a válasz, ezért mondta, hogy majd akkor beszéljünk erről, ha átgondoltam. Itt rájöttem, hogy ez az, most jól megkaptam, J-sebb, mint én! Ezeket nem gondoltam át, hogy ne raboljam addig az idejét, amíg nem tudom.
Néztem, hogy milyen módon társalog az emberekkel, akik elmennek előtte. Mivel spanyolul beszéltek, nem értettem, de azt láttam, hogy ő és azok is folyamatosan mosolyognak, akikkel beszél. Mondta, hogy kedvelik itt az emberek.
A szülinapomon délelőtt az első utam a bolthoz vezetett, ahol meg is találtam. Rögtön boldog születésnapot kívánt. Elmondtam neki, hogy mit tervezek. 16 főt szeretnék meghívni és hamburgert sütünk a kedvenc strandom feletti játszótéren. Átbeszéltük, hogy ki kit fog meghívni, mire van szükség a grillezéshez. Megterveztük, hogy ezt hogy fogjuk odavinni és megbeszéltük, hogy 5-kor találkozunk Titonál.
Amikor 16:50-kor megérkeztem a kávézóba, már ott várt. Ittunk egy kávét és elindultunk a játszótérre. A helyszínen miután mindent kipakoltunk, kérdeztem, hogy mit csináljak. Azt mondta, hogy semmit, élvezzem a tájat és hogy szülinapom van, ő intézi a többit. Ekkor úgy éreztem magam, mint egy hercegnő és megfogadtam a tanácsát.
4-en jöttek el a buliba a meghívott 14-ből. Johan mondta, hogy sajnálja, hogy a többiek végül mást csináltak, én erre mondtam neki, hogy ez Fisterra, itt az emberek egyrészt nem terveznek, másrészt meg számomra ez egy tökéletes szülinap, sokkal jobban élvezem, mintha sok ember között lennék.
A 35. szülinapi bulimban életem egyik legfinomabb hamburgerét ettem, egy csodás tájat nézhettem a számomra nagyon fontos vízzel úgy, hogy közben csendben lehettem. Akkor azt éreztem, hogy introvertáltként ennél jobb nem is lehetett volna.
Mivel sok étel megmaradt, ezért másnap a strandon megbeszéltem pár emberrel, hogy akkor utó szülinapi buli lesz este ott, ahol a buli volt.
A strandról visszafelé örültem amikor láttam, hogy Johan a bolt előtt van. Mondtam neki, hogy megbeszéltem a többiekkel, hogy este megint buli lesz és mindenképpen számítok rá is. Erre azt mondta, hogy ne tervezzem meg az idejét. Ekkor szó nélkül otthagytam.
Leültem egy padra, ahol próbáltam megnyugodni. Ekkor rájöttem arra, hogy azzal, hogy azt mondtam számítok rá, el akartam venni a döntési szabadságát.
Titohoz mentem, ahol az asztalomhoz ült pár barátom. Pár perc múlva megjelent Johan, leült hozzánk. Éreztem, hogy békével érkezett, de még hatással volt rám az előző jelenet. Kedves volt, de egy mondattal annyira felidegesített, hogy felálltam és szó nélkül ismét otthagytam. Először az volt a tervem, hogy majd később visszamegyek a városba és megkeresem, de végül úgy döntöttem, hogy egyedül szeretném tölteni az estémet ott, ahol a bulim volt.
Másnap azt mondta, hogy nem beszél velem, mert szó nélkül otthagytam. Ennek következtében a Fisterrában töltött utolsó 1,5 hétben minimálisra csökkent a kommunikáció közöttünk.
Először mérges voltam rá, azt gondoltam, hogy tudja, napokon belül megyek haza, miért nem békülünk ki, aztán rájöttem, hogy így sokkal könnyebb eljönni.
Augusztus 1-én, 40 nap után elhagytam Fisterrát. 15 órakor indult a buszom és annak ellenére, hogy Johan még délelőtt is azt mondta, hogy nekünk nem kell beszélnünk, 14:30-tól a buszmegállóval szembeni barban volt. Én is 14:30-kor érkeztem.
Amíg vártam a buszt sírtam, pár órán keresztül nagyon fájt, hogy haza kellett jönnöm.
Camino Mesék:
A hírlevélben az új Tudástár cikkekről, Mesékről és Eseményekről értesítjük Önöket, akkor küldünk hírlevelet, ha valóban van mondanivalónk.
