Szerző: Jekkel OrsolyaVele a Fisterrában töltött 24. napon találkoztam. Éppen a strandra indultam, de előtte megálltam az egyik kedvenc 
helyemen, néztem a sirályokat.
Mögöttem hirtelen megjelent két német zarándok, éppen akkor érkeztek. Pár perc múlva megjelent még egy zarándok, ő is akkor érkezett és kiderült, hogy ő is német. Ő beszélt a legjobban angolul, vele kezdtem el beszélgetni. Akkor már tudtam, hogy első napokban mennyire örültem volna ezeknek az információknak, ezért elmondtam neki mindent, amit hasznosnak gondoltam Fisterrával kapcsolatban.
Meséltem neki a kedvenc strandomról, mondtam neki, hogy éppen oda megyek. Azt mondta, hogy akkor jön velem. Útközben sokat mesélt, elmondta, hogy nagyon sok mindent hátra hagyott otthon és azt tervezi, hogy hosszabb ideig fog utazni.
Beszélgettünk sokmindenről, többek között arról, hogy ki miért indult el a Caminón és kikkel találkozott. Amikor megérkeztünk a strandra, megkérdezte, hogy ülhet-e ő is az én strand lepedőmre, mert neki csak egy törölközője van. Annak ellenére, hogy ez egy introvertált (Extravertált és Intorvertált közötti főbb különbségek) személyes terének
már bőven a megsértésébe tartozik, azt mondtam, hogy igen. Letelepedett mellém és mondta, hogy én vagyok az egyik legpozitívabb ember, akivel találkozott. Milyen jó, hogy most itt vagyunk, mert ő otthon olyan emberekkel van körülvéve, akik mindig csak a problémákat látják, a volt barátnője is ilyen. Kiderült, hogy nem is annyira volt, csak szünetet tartanak, két naponta beszélnek azóta is, hogy elindult. Sokat mesélt róla. Én mindig visszatükröztem neki, hogy mi volt az első mondata a lányról és már kezdtem felépíteni magamban a coaching folyamatot. Nagyon sok dologra szerettem volna rákérdezni, többek között arra, hogy miért van neki szüksége egy ilyen kapcsoltra, ahol csak félig kell a másik félnek. Mit gondol, ez a kapcsolat milyen hatással vagy az önbecsülésére és hogy meddig szeretné még ebben a formában folytatni a dolgokat? Nagyon együttműködő volt és örült, hogy coach vagyok, jól haladtunk a dologgal.
Ekkor belém hasított a felimerés, hogy én ma délután egyedül szerettem volna lenni, hogy átgondoljam az eddig történteket.
Itt vagyok ezen a gyönyörű helyen, miért is követem azt a mintát, amit eddig otthon csináltam? Azért jöttem ide, hogy tanuljak az eddigi hibáimból és más működésmódokat tegyek szokássá. (A modell, amit ebben az esetben alkalmaztam itt.)
Alapvetően nagyon sokáig fejlesztendő területem volt, hogy mindig mindenkit meg akartam menteni. Ilyen kapcsolatokat gyűjtöttem magam köré és mindig későn vettem észre, ha ez nekem már nem volt jó. Az asszertivitás (az asszertivitásról) az életfilozófiám, mégis sokáig nem láttam, hogy ezek a kapcsolatok rombolnak engem.
Tudom, hogy bár szívem szerint segítenék mindenkinek, viszont az eszemmel már felismertem, hogy nekem ez nem jó. Szerencsére az MBTI személyiségtipológia harmadik dimenziójában (Érző Vs Gondolkodó) pont középen vagyok. Emiatt, és mivel már tudatosítottam magamban, hogy ezek a helyzetek nekem nem jók, tudok gondolkodóként viselkedni, azaz nem kell mindenkit megmentenem.
Mondtam neki, hogy örülök, hogy találkoztunk, de én most indulok. Megköszönte a beszélgetést és elindultam. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt amiatt, hogy eljöttem, viszont a gondolat, hogy ez az én Caminom, nem másé, helyretette bennem a dolgot.
Még kétszer találkoztam vele ezután. Mindkét alkalommal nagyon örült, hogy találkoztunk és elmondta, hogy milyen jó volt a beszélgetés és sokat gondolkozik azóta is rajta, pont erre volt szüksége.
Örülök annak, hogy úgy tudtam neki segíteni, hogy közben a saját érdekeimet is figyelembe vettem és nem volt terhes számomra a beszélgetés.
Camino Mesék:
A hírlevélben az új Tudástár cikkekről, Mesékről és Eseményekről értesítjük Önöket, akkor küldünk hírlevelet, ha valóban van mondanivalónk.
