Barion Pixel

Menü

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Buen Camino I. rész

Asszertív Tréning Szerző: Jekkel Orsolya
Tréner, coach, egyetemi óraadó, utazó

6+1 dolog, amit 2022-ben tanultam:

 

1.             Légy Te az első a saját listádon.

Megtanultam azt, hogy első legyek a saját listámon. Akkor is, ha nagyon szeretnék a másiknak segíteni és akkor is, ha érzelmileg kötődőm a másikhoz. Ha nekem ez a kapcsolat már nem jó, akkor elmegyek és a saját utam járom tovább.

Ha fontos nekem az ügy, akkor meghúzom a határokat olyan módon, hogy az nyer-nyer legyen mindenkinek.

2.       Ne agyalj, csak csináld.

Amikor 2022. január 18-án megvettem a repülőjegyem az El-Caminora. Akkor nagyon sok kételyem volt azzal kapcsolatban, hogy május 16-án, 2 hónapra el fogok-e tudni utazni? Annyi információm volt az utakról, hogy melyik hány kilométer hosszú és hova érdemes repülni Magyarországról. Láttam, hogy a Francia-út körülbelül 800 km hosszú és Saint-Jean-Pied-de-Port-ból indul. Ezt tartottam megfelelőnek, a leghosszabb, az 1 200  km-es utat túl soknak gondoltam, ugyanakkor ennél rövidebbet nem szerettem volna.

Találtam egy ideális időpontban lévő jegyet Párizsba (Párizs volt az első abban a listában, amit a francia úton indulóknak javasoltak, mint érkezési város). Elkezdtem blogokat olvasni a Caminoval kapcsolatban, aminek hatására elkezdtem halogatni a megvásárlását.

Ekkor feltettem magamnak a kérdést, hogy „Eldöntöttem, hogy idén elindulok az El-Caminon?” Amire kissé határozatlanul azt mondtam, hogy igen. Akkor a többi részlet az most teljesen mindegy és ezzel a lendülettel megvettem a jegyet.

3.       Tervezz, Változtass.

Rájöttem arra, hogy nekem erős J-sként a tervezés a varázserőm, viszont azt is megtanultam, hogy a fejlesztendő területem, hogy nehezen változtatok. Amikor utáltam az egészet és több, mint 100 km-t gyulladt bokával gyalogoltam, akkor igen fájdalmas volt, de végre megtanultam, hogy akármikor dönthetek máshogy, mint ahogy előzetesen megterveztem.

A Finisterrében töltött 40 nap alatt négy lefoglalt repülőjegyem volt visszafelé. Amikor június közepén megérkeztem, akkor az volt a tervem, hogy egy hetet maradok. Annyira megtanultam azt, hogy változtathatok, hogy végül augusztus elején jöttem haza.

Amikor hazaértem, elkeseredtem, hogy hogy fogom megoldani azt, hogy itthon is és Finisterrében is lehessek. Ekkor eszembe jutott, hogy a tervezés a varázserőm és az, hogy gyorsan döntök.

Gyorsan megvettem egy repülőjegyet októberre.

Ezzel megvolt a tervem, hogy hogy fogok visszamenni és máris tele voltam energiával.

Annak érdekében, hogy ezt legközelebb is szem előtt tartsam, rögtön ki is post-iteltem a falamra. Már csak az óra körül volt szabad hely, ennek akkor nem tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget. Aztán pár héttel később rájöttem arra, hogy számomra az is időrabló, amikor nincs tervem és, az is, amikor nem veszem észre, hogy változtatnom kellene.

4.       Ahol a figyelmed, ott a világod.

Annak ellenére, hogy a nyáron azt éreztem, hogy egy sokkal rosszabb Magyarországra fogok hazajönni, amíg kint voltam, a figyelmem azokon a dolgokon voltak, amik ott történtek. Az események lényegi részleteit követtem, de ennyiben kimerült az erre fordított energiám.

Tudatosan figyeltem arra, hogy a figyelmem pozitív dolgokon legyen. Amikor 2020-ban a Covid járvány igen nagy hatással volt rám, akkor ezt még nem tudtam alkalmazni és nagyon rosszul éreztem magam nagyon hosszú ideig.

Finisterrében megtanultam, hogy ha a jó dolgokra figyelek és mindig arra koncentrálok, hogy ebből mit tanulok, akkor egy idő után már automatikusan ebből a szemszögből látom a helyzeteket.

5.       „Ne nézz hátra Malacka, nem arra megyünk”

Nagyon fontos, hogy tanuljak a múltból, viszont ne az határozza meg a jelenemet. Ha azok miatt érzem rosszul magam, amik a múltban történtek, akkor nem tudom élvezni a jelent.

A múlttal kapcsolatban nagyon fontosnak tartom, hogy végiggondoljam, hogy mik történtek és elfogadjam azt, hogy akkor a legjobb tudásomnak megfelelően cselekedtem az adott helyzetben. Rendben van az, hogy akkor milyen érzéseim, gondolataim voltak.

6.       Hála.

Hála mások felé: Ha képes vagyok azért hálával gondolni azokra az emberekre, akikkel kapcsolatban azt éreztem vagy azt gondoltam, hogy bántottak, mert tanultam valamit nekik köszönhetően, akkor az már egy lépés a konfliktus elengedése felé.

Hála saját magam felé: Ha hálás vagyok magamnak azért, mert az adott helyzetben a legjobb tudásomnak megfelelően cselekedtem, vagy mert saját magamat raktam a listám első helyére, akkor máris csökkennek a bennem lévő múlttal kapcsolatos negatív érzések.

+1 Buen Camino! (Jó utat!)

Azt gondoltam, hogy elindulok az El-Caminon és más emberként jövök haza. Ez így volt, viszont az is igaz, hogy az Utamnak nem volt vége, amikor 640 legyalogolt kilométer után megérkeztem Finisterrébe.

Ott jöttem rá, hogy az Utam az egész eddigi életem, amit minden napommal folytatok és nagyon nem mindegy, hogy közben hogy érzem magam. Ezért ott úgy döntöttem, hogy csak olyan dolgot csinálok hosszú távon, amit élvezek. Ha nem tehetem ezt meg, akkor olyanná alakítom az életem, hogy megtehessem.

Ha rövid távon nem élvezem, viszont a hosszútávú céljaimat támogatja, akkor a saját, helyzethez való viszonyomat változtatom meg.

 

(Folytatás Buen Camino II.)

 
 
Tízmilliószoros akció! A részvételi díj 16 990 Ft helyett 10 000 Ft*, azok számára, akik a mai napon, azaz 2023.06.04-én jelentkeznek a 06.11-ei vagy 06.24-ei Camino Tréningre. 🎁 
 

*A kedvezmény érvényesülésének feltétele: a regisztráció során a megjegyzés rovatban #tízmilliószorosakció feltüntetése.

*A kedvezmény azok számára is érvényes, akik már jelentkeztek és megkapták a számlát. Ebben az esetben a kedvezmény érvényesülésének a feltétele: utalás elindítása a mai napon.

 
 
Camino Tréning:
 
"Minden fejben dől el"- tartja a mondás, ez igaz a sikerre is. Ha valóban és mélyen legbelül is elhiszem, hogy sikeres leszek, akkor tudok igazán hatékony lenni.
 

A Camino (spanyol:út) tréningen elindulunk azon a belső önismereti úton, amely támogatja azt, hogy a résztvevők megtanulják a sikert olyan mélyen kódolni saját magukban, hogy ez egy kétséget kizáró tényként határozza meg minden gondolatukat, érzésüket és tevékenységüket.

 

Ahhoz, hogy ez meg tudjon történni, a tréningen lebontjuk azokat a negatív feltételezéseket, hiteket, elvárásokat, melyek elterelik az ember figyelmét a valóban fontos dolgokról. Ha ezeket lerakjuk, akkor tudunk felszabadultan, teljes erőnkkel és figyelmünkkel a célunkra fókuszálni és ezáltal lehetünk sikeresek.

 

Mindenkinek lehetősége nyílik, hogy szembenézzen azokkal a belső és külső konfliktusokkal, amelyek idő és energia rabló tényezőként az útjában állnak és megtanulunk saját magunk erőforrásává válni.

 

A tréning fő témakörei a múlt pozitív erőforrássá alakítása, az önbizalom, az önszeretet és az önmagunkba vetett hit megszilárdítása.

 

A tréning segít abban, hogy mindenki a megtalálja a saját útját. 
 
Indulj el! Buen Camino!  ????

Camino Tréning I.

Camino Tréning II.

A fenti dátumok után a tréningek várhatóan ősszel folytatódnak, ismét elindulok egy Caminón. ????

Kövessen Instagramon!

Camino Mesék:

Hamarosan új Mesét írok. Ha szeretne értesülni róla, iratkozzon fel hírlevelünkre!

A hírlevélben az új Tudástár cikkekről, Mesékről és Eseményekről értesítjük Önöket. A tréningtartást szeretjük a legjobban a hivatásunkban, így akkor küldünk hírlevelet, ha valóban van mondanivalónk.

Küldés