Szerző: Adam SomoraElőzmények: Adam
2 napra voltunk Fisterrától, a Caminóm körülbelül 35. napja volt. Azon a napon kicsit kevesebbet gyalogoltunk, mert az 5 fős csapat egyik tagja fizikailag nem érezte jól magát, ezért úgy döntöttünk, hogy hamarabb megállunk. Ettől
függetlenül, nagyon jól éreztük magunkat, napoztunk, mezítláb sétáltunk a folyóban, kényelmesen haladtunk, ezért már délután volt, amikor megérkeztünk az alberguebe (zarándokszállás) Santa Marinába.
Orsit először a recepciónál láttam a becsekkolásnál. Egy férfival érkezett, alig néhány perccel utánunk. Először azt hittem, hogy a férfi a férje, de aztán gyorsan láttam a testbeszédükből, hogy nem állnak olyan közel egymáshoz. Gondoltam, hogy útközben találkoztak.
Aznap nem beszéltem Orsival, de a csapatunk egyik tagja, Wolfgang igen. Lelkesen mesélte, van egy szomszédunk, mert ő osztrák, én szlovák vagyok, Orsi pedig magyar. Ezután a vacsoránál nem láttam, csak utána, amikor kimentem naplót írni és dohányozni. Elszigetelve ültem, de láttam, hogy egyedül ül egy asztalnál és néha olvas valamit a telefonján.
Másnap találkoztunk vele az egyik hegy tetején, ahol éppen pihent. Javasolta, hogy Fisterrában a Penzion Lopezben szálljunk meg és maradjunk, ameddig csak tudunk, mert a tapasztalatai szerint csodálatos hely. 2 nappal később találkoztam Orsival legközelebb. Azon a napon reggel az 5 fős csapatunk 3 tagjától búcsúztunk, Wolfganggal. Visszamentek Santiagoba, ahonnan folytatták az útjukat. Mi úgy döntöttünk, hogy maradunk még, nem volt tervünk, ezért úgy voltunk vele, hogy miért ne élvezhetnénk még tovább ezt a csodás tájat?
Egy kisebb 2 fős szobába költöztünk. Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk az egy emelettel feljebb lévő szobánkba, a folyosón találkoztam Orsival. Csak egy törölköző volt rajta, éppen a fürdőszobába indult. „Ahh szóval, szomszédok vagyunk, remélem tetszeni fog”-mondta vidáman és mosolyogva, utána eltűnt az ajtó mögött.
Wolfganggal kicsit szomorúak voltunk, hogy a barátaink elutaztak, ezért felhívtam Orsit, hogy ajánljon egy jó éttermet a vacsorához és ha van kedve csatlakozzon hozzánk. Bíztunk benne, hogy kicsit felvidít majd minket. Mondta, hogy rendben, jön és Tito bárját ajánlotta. Amikor megérkeztünk a bárba, ott volt egy ismerős. Az a férfi, akit előzőleg Orsi férjének gondoltam. Ilyen véletlen találkozások a Caminon gyakran előfordulnak.
Így már négyen ültünk le vacsorázni, közben sok mindenről beszélgettünk. Orsi javasolta, hogy menjünk át egy másik helyre, mert ott lehet, hogy lesz élőzene.
A koncert végül elmaradt, de megismerhettünk egy remek bárt, éttermet és Fisterra egyik találkozóhelyét, a World Familyt. Úgy láttam, hogy nagyon sok mindenkit ismer ott Orsi, bennünket is bemutatott mindenkinek és nagyon kedvesen üdvözöltek minket.
Közben sokat beszélgettünk. Többek között pszichológiáról, a munkájáról és elmesélte a saját történetét. Nagyon érdekes volt számomra, hogy átment pár nehéz időszakon az életében, megcsinálta a Caminot és új dolgok kezdődtek számára Fisterrában. Elindította a Camino Mesék projektjét, amiben egyesítette az emberek, a pszichológia és az írás iránti érdeklődését.
Hirtelen közölte, hogy ő most megy, mert lett egy mese ötlete. Mivel senkit sem ismertem, úgy döntöttem, hogy én is vele megyek a panzióba. Még beszélgettünk egy kicsit a teraszon, aztán felment írni a szobájába. Én egy kicsit tovább maradtam, amikor hatalmába kerített a camino társaim távozása miatti érzelmi csomagom, emiatt visszamentem a bárba, hogy jól érezzem magam. Szerettem volna táncolni és boldog lenni, ami sikerült is, nagyon jól éreztem magam.
A következő napokban Orsi több különleges helyet megmutatott nekünk Fisterrában. Mindent megtervezett és látszott rajta, hogy élvezi, hogy ő az idegenvezetőnk. Tetszett a lelkesedése és a lendülete. Volt benne valami, ami félelem nélkül lökte előre, de nem tudtam, hogy mi az. Wolfgang, -az utolsó camino csapattársam- és egy másik barátunk indulása előtti napon Orsi kitalálta, hogy rendezzünk egy kis búcsú grill partyt, azon a helyen, ahol a születésnapi bulija is volt pár hónappal ezelőtt.
Mindig azt mondta, hogy introvertált, de azt el kell mondanom, hogy sosem találkoztam még ilyen beszédes, vezető személyiségű és energikus introvertált emberrel ezelőtt. Aztán mesélt bővebben a személyiségtípusokról és rájöttem, hogy az introvertált definíció a fejemben nem volt egészen pontos. Néhány mély beszélgetés után könnyedén osztott meg magáról új és bizalmas információkat.
Tetszett a nyer-nyer hozzáállása. Mesélte, hogy mindig törekszik arra, hogy akivel találkozik, az boldogabb legyen a történetük után, mint előtte. Nem hisz a vesztes játszmákban.
Az elején kételkedtem abban, hogy egy-egy helyzet hogy lehet mindenki számára előnyös? Aztán rájöttem arra, ha nagyban gondolkodom és igyekszem mindenki szempontjából is nézni a konfliktusokat, akkor lehetséges.
Számára nem kudarcok, csak tanulások vannak. Érdekes módon az elmúlt hónapokban gondolkoztam azon, hogy szeretnék egy mentort. Rájöttem, hogy most az univerzum ajánlott nekem egy lehetőséget. És a dolgok még zűrzavarosabbá váltak az életemben…
Camino Mesék:
A hírlevélben az új Tudástár cikkekről, Mesékről és Eseményekről értesítjük Önöket, akkor küldünk hírlevelet, ha valóban van mondanivalónk.
