Barion Pixel

Menü

Kezdőlap Tréningek HR Partner Coaching Események Tudástár Camino Mesék Kapcsolat
Kezdőlap Tréningek HR Partner Coaching Események Tudástár Camino Mesék Kapcsolat

Camino Mesék
Asszertív Tréning

Asszertív Tréning

Camino Mesék: 40 nap Finisterrében

35 nap és 640 megtett kilométer után megérkeztem Finisterrébe. Akkor még azt hittem, hogy ez az utam vége, csak később jöttem rá, hogy akkor kezdődött el igazán az én Caminóm (utam). Eredetileg úgy terveztem, hogy egy hetet maradok ott, végül 40 nap lett belőle. Háromszor módosítottam a repülőjegyemet hazafelé, mindig azt éreztem, hogy még van dolgom ott, még nem végeztem. Az El-Caminón való elindulás eredetileg 2021 januárjában fordult meg a fejemben, mert az egyetlen kiútnak gondoltam az akkori számomra kilátástalannak tűnő helyzetemből. Végül 2022 januárban vettem meg a repülőjegyet májusi indulással, akkor már azért, hogy megünnepeljem azt, hogy sikerült felállnom. Miután megvolt az indulás dátuma, minden megváltozott, elhittem, hogy minden, amit addig szeretnék megcsinálni, sikerül és egymás után értem el a céljaimat. Az úttal az ünneplés mellett célom volt még a komfort zónám tágítása, a fizikai teljesítőképességem határainak feszegetése és a rugalmasságom fejlesztése. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy idő hiányában és részben szándékosan, a felkészülésem az útra a rendszeres gyaloglásban, a bepakolásban, a repülőjegy és az első két napi szállás lefoglalásában kimerült. Azt tudtam, hogy az út körülbelül 800 km lesz, de hogy pontosan hol megy, azt nem. Azt tudtam, hogy Párizsban száll le a gépem, de hogy abba a hosszú nevű városba (Saint-Jean-Pied-de-Port, a francia út kiindulási pontja) milyen módon fogok eljutni, azt nem. Azt tudtam, hogy a következő 2 hétben mikor lesz online megbeszélésem, de azt, hogy az elején 1,5 km lesz a szintkülönbség 25 km-en keresztül, azt nem. Azt tudtam, hogy a vízhólyagok veszélyt jelenthetnek,  de azt, hogy a  sántikálás 1,5 héten keresztül, milyen hatással lesz rám lelkileg, azt nem. Azt tudtam, hogy lesznek hullámvölgyek, de azt, hogy 280 km után a legfőbb vágyam az lesz,  hogy hazajöjjek, azt nem. A Camino Mesék gondolata Finisterrében fogalmazódott meg bennem. Egyrészt többen kérdezték, hogy mit tanultam az úton, miben változtam? Az Út (Camino) számomra ott kezdődtt el, ezért erre a kérdésre válaszolni egy hosszabb folyamat. Másrészt sok olyan emberrel találkoztam, akik nagy hatással voltak rám, úgy gondolom, hogy a sajátom mellett az ő történetük is megérdemel egy-egy Mesét.
Asszertív Tréning

Camino Mesék: Johan I. rész

Johannal már az első napon találkoztam, amikor megérkeztem Finisterrébe, később kiderült, hogy ő is ugyanazon a napon ért oda. Éppen a helyi boltokat térképeztem fel, amikor az egyik előtt a bejáratnál megláttam néhány egymással beszélgető zarándokot táskákkal, mellettük egy kagyló, benne néhány euro donativo (adomány) felirattal. Láttam, hogy jól érzik magukat, söröznek, spanyolul beszélgetnek, tapasztaltam már ilyet az úton, gondoltam, hogy éppen akkor érkeztek. 2 nappal később, szintén a bolt előtt találkoztam vele, egyedül volt a kutyáival és a kagylóval. Ekkor már negatívabb érzéseim voltak és bíztam benne, hogy nem szól hozzám, amikor elmegyek mellette. Zsebkendőre is szükségem volt aznap, azonban csak 10*10-es kiszerelésben lehetett kapni és jó zarándokként rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit csináljak ilyen sokkal, nem fogom tovább cipelni az összeset. Ekkor eszembe jutott, hogy párat oda adok a srácnak a bolt előtt, hátha szüksége van rá. Fizetés után rögtön kicsomagoltam őket és úgy indultam kifelé, hogy csak a zsepi volt a kezemben, a pénztárcám gondosan elpakolva, nehogy megkérdezze, hogy tudok-e adni pár eurót. Kérdeztem, hogy kéri-e őket, Ő azt mondta, miért ne? Mondtam, hogy túl sokat vettem és indultam tovább a strandra. Másnap reggel megakadt a szemem a masszázs labdán, amit egész úton cipeltem, de egyszer sem használtam, gondoltam ezt is oda adom neki, a kutyáinak jó játék lehet. Amikor megérkeztem a bolthoz, ott volt. Nem mondtam semmit, csak felé nyújtottam és kérdőn néztem rá, hogy kéri-e? Erre angolul megkérdezte, hogy megint túl sokat vettél? Ezen elsőre nagyon meglepődtem, hozzá voltam szokva az utam során, hogy aki spanyolul beszél, az angolul ritkán. Mondtam, hogy nem, csak pár nap múlva megyek tovább és a kutyáknak jó játék lehetne. Erre mondta, hogy igen és mosolygott. Attól a mosolygástól valahogy minden előzetes negatív érzésem elszállt vele kapcsolatban. Este a naplementét másodjára néztem a Mare de Fora strandtól, ami szerintem a legjobb esti program Finisterrében. Már előző este is láttam, hogy miután lement a nap, néhány ember tüzet gyújtott, de annak ellenére, hogy nagyon fáztam, nem mertem megkérdezni, hogy csatlakozhatok-e. Most láttam, hogy ott ül a tűz mellett, kíváncsi voltam a történetére és egyébként is kapóra jött, hogy ismerek ott valakit, megkérdeztem, hogy csatlakozhatok-e. Leültem mellé. Beszélgettünk, elmondta, hogy 5 éve egy sátorban él, nem mehet haza, mert zűrös a kapcsolata a rendőrséggel és most keresi azt a helyet, ahol szívesen maradna hosszú távon. Nincsenek papírjai, nem tud munkát vállalni, ezért ül a bolt előtt. Eddig Ibizán élt, ott voltak mindenféle munkái, még itt is keresi a lehetőségeket, de addig is meg kell élnie valamiből. Kiderült, hogy beszél angolul, németül, spanyolul és ért olaszul. Sok mindenről beszélgettünk, folyamatosan értek a pozitív csalódások. Közben másokkal is elkezdtünk mind a ketten beszélgetni és akkor vettem észre, hogy mekkora buliba csöppentem. Megismerkedtem az amerikaival, aki az egész sütögetést finanszírozta. Engem kért meg először, hogy kóstoljam meg, hogy megsült-e a krumpli és tudtomra adta, hogy annak ellenére, hogy most találkoztunk először, engem is nagyon szívesen lát vendégül, hiszen az emberek nagy részét szintén akkor ismerte meg. Később kiderült, hogy Johan a főszakács, aki csak azután kezdett el enni, miután mindenkit megkínált. Megismerkedtem a dán személyi edzővel, aki azon gondolkozott, hogy coach képesítést is szerez, mivel a testi és lelki edzést szívesen kombinálná. Mély szakmai beszélgetést folytattunk arról, hogy miért is fontos az, hogy valaki először valamiben nagyon jó legyen és utána kezdjen ismerkedni egy másik szakterülettel. Időközben egyre többen lettek a tűz körül, volt, aki gitározott és egy harmonika hangja is megszólalt. Olyan hangulat alakult ki, amiben az úton eddig még nem volt részem. Azt éreztem, hogy „Ez az!  Végre!„ Az ilyen élmények miatt is indultam el és ez az első alkalom, hogy átélhetem. Másnap nagyon hálás voltam Johannak, hogy neki köszönhetően éreztem magam ilyen jól. Rögtön szét is néztem, hogy még mit adhatnék neki? Találtam egy szappant, amit csak dupla csomagolásban lehetett szintén venni és akkor még azt gondoltam, úgysem maradok olyan sokáig, hogy szükségem legyen rá. Ahogy kiléptem a panzió ajtaján, pár méter múlva rögtön találkoztam vele és a barátjával. Éppen nagy csomagokkal jöttek, a mosodában voltak, mondta, hogy milyen jó illatú az összes ruhája. Én mondtam, hogy pont őt keresem, szeretném megköszönni az előző estét, nagyon jó volt és ezt a szappant is csak dupla csomagolásban lehetett kapni, szeretném neki adni. Megköszönte és elrakta. Utána elindultunk együtt, mondtam, hogy a strandra megyek, mondta, hogy ők is, megbeszéltük, hogy akkor együtt megyünk. Beszélgettünk és kiderült, hogy ők a bolt előtti strandra mennek én viszont a kedvencemre, oda, ahol van a zuhanyzó, mondtam neki, hogy ott tud zuhanyozni. Erre ő válaszolta, hogy most nem szeretne zuhanyozni és mivel máshova mentünk, egy idő után elváltunk, hogy majd később úgyis találkozunk. Nagyon benne maradt a gondolataimban, hogy most nem szeretne zuhanyozni. Rájöttem, hogy szappant adtam neki, utána pedig mondtam, hogy ott tud zuhanyozni. Miért csináltam ezt? Most biztos azt gondolja, hogy azt hiszem, hogy nem szokott rendszeresen zuhanyozni. És rájöttem, hogy valóban volt bennem egy ilyen előítélet… Feltettem magamnak a kérdést, hogy milyen alapon ítélek meg egy embert?  Azért, mert a bolt előtt ül? Vagy azért, mert sátorban lakik? Nem ismerem a körülményeit. Ugyanolyan ember, mint én. Magamnak is óriási szívességet tennék azzal, ha ezt abbahagynám, hiszen ennek köszönhetően majdnem megfosztottam magam egy olyan élménytől, mint az előző este volt. Bíztam benne, hogy miután lement a nap, ott lesz a tűznél. Jó pár sört cipeltem magammal, hogy ezzel csökkentsem a bennem lévő lelkiismeretfurdalást, de nem volt ott. Utána napokig kerestem, sehol nem találtam.  

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Elindultam

Elérkezett a reggel Saint-Jean-Pied-de-Portban, elindultam.  Izgatott voltam, ugyanakkor azért megfordult a fejemben, hogy miért is kellett nekem ide jönni? Ha minden éjszaka olyan lesz, mint az első, akkor nagyon sokat fogok fejlődni ezen az úton. Soha nem aludtam még számomra teljesen ismeretlen emberekkel egy szobában. Voltak bennem bőven félelmek ezzel kapcsolatban, hogy fogok-e tudni aludni egyáltalán? Ennek a félelemnek a bevonzásaképpen,  rögtön kis hálófülkék voltak az első szálláson két-két emeletes ággyal. Köztük éppen annyi hely, hogy egy ember el tud menni.  Amikor megérkeztem, már csak felső ágyon volt hely és komoly fejtörést okozott, hogy hogy pakoljak ki úgy a táskámból úgy, hogy hozzáférhető legyen minden, amire szükségem van, de a táska ne okozzon forgalmi akadályt. Végül úgy döntöttem, hogy mindent kipakolok a táska tetejére és az alsó ágy alá teszem, erősen bízva abban, hogy ott is takarítanak.  Az, hogy a másik három ágyon három fiú alszik, csak akkor derült ki számomra, amikor visszamentem aludni a szobába. Az pedig, hogy az egész ágy mozog, ha valaki megmozdul rajta akkor, amikor utánam mindhárman megérkeztek. Feküdtem az egyik felső ágyon, teljesen mozdulatlanul hallgatva a többi kabinból behallatszódó horkolást és arra gondoltam, hogy most ez lesz az életem 2 hónapig, tehát vagy eldöntöm, hogy fogok tudni aludni ilyen körülmények között is, vagy végig fogom szenvedni az egészet. Ez az érvelés saját magamnak igen jól sikerült, mert a gondolatmenet levezetése után pár perccel már aludtam is.  Reggel 6-kor, amikor felébredtem, már nagy mozgás volt mindenhol. Voltak, akik már éppen indultak, mások éppen reggeliztek. Kétszer próbáltam bemenni a fürdőbe, mind a kétszer foglalt volt, ezért úgy döntöttem, hogy várok egy kicsit, amíg kevesebben lesznek. Az udvaron ittam a kávémat, közben pedig néztem az embereket. Mindenki nagyon jó kedvű és izgatott volt. A többségük nagyon rutinosnak tűnt, az biztos, hogy mindenkinek kevesebb cucca volt, mint nekem. Rögtön el is kezdtem átnézni, hogy mi az, amiről már most látom, hogy nem lesz szükségem. Közben az egyik szobatársam meg is kérdezte, hogy ezt mind szeretném magammal cipelni?  8-kor, amikor el kellett hagyni a szállást, utolsó emberként sikerült elindulnom. Nem zavart különösebben a dolog, hiszen az első napra 25 km volt a cél, otthon ez pár óra alatt megvan, nem olyan vészes, azt gondoltam, hogy a többiek biztos csak a meleg miatt mentek olyan korán.  Először a zarándok igazolvány megszerzését tűztem ki célul. Bementem a legközelebbi boltba, ahol megkérdeztem az eladót, hogy hol lehet kiváltani, angolul nem beszélt, de mutogatott, hogy arra felfelé indultjak el, majd ott lesz. Ennek megfelelően el is indultam a hegyre, láttam, hogy mások is jönnek, gondoltam jó irányba megyek. Már 1,5 km-t gyalogoltam felfelé a 30 fokban, amikor kezdtek elfogyni a házak, így megkérdeztem egy zarándok társam, hogy mégis mennyit kell még menni az igazolványért? Mire ő mondta, hogy visszafelé, a városközpontban van az iroda.  Kissé bosszúsan, de továbbra is nagyon jó kedvűen-hiszen elindultam az El-Caminón- visszafordultam. Az irodában kérdezték, hogy szeretném-e lemérni a táskám? Mondtam, hogy addig jó, amíg nem tudom, hogy hány kiló. Ezután az úriember megjegyezte, hogy azért majd nézzem át, mert nagyon sok lesz és azt is javasolta, hogy már elég késő van, ha van hely még az első faluban, aludjak ott, mert kemény lesz az eleje. Előző este is tanácsolta a szállásadó, hogy első napra nem vállaljunk túl sokat, mert nagyon meleg van és embert próbáló lesz felfelé. Ezt el is fogadtam, megegyeztem magammal, hogy nem baj, ha laza nap lesz, legalább bemelegítek. Még indulás előtt ittam egy kávét, hiszen már nem kellett sietnem és elindultam a nagy útra. 10-kor indultam, volt nálam 1,5 liter víz és két szendvics, meg sem fordult a fejemben, hogy ez kevés lesz, hiszen otthon sincs ennél többre szükségem. Azt terveztem, hogy legkésőbb délre ott leszek, az applikáció pedig mutatja, hogy van-e bolt ott, ahol aludni fogok, ha szükségem lesz valamire, úgyis tudok venni. Egy óra után álltam meg először pihenni, tűző napon felfelé gyalogoltam, de továbbra is rendkívül jó volt a kedvem, hiszen itt vagyok, erre várok hónapok óta. A második pihenőnél már nagyon bíztam benne, hogy elhagytam a felét, de mikor megnéztem a térképet, láttam, hogy még mindig nem és már nagyon hálás voltam magamnak, hogy a laza nap mellett döntöttem.  2-kor megérkeztem a szállásra, én voltam az első és rögtön el is foglalhattam az ágyam, pedig az applikáció alapján arra készültem, hogy erre csak 4-kor lesz lehetőségem.  Amikor megláttam, hogy nem emeletesek az ágyak és külön fürdőszoba is van a szobákhoz, nagyon szerencsésnek éreztem magam. A vacsora csak 7-kor kezdődött, nagyon örültem neki, hogy sok időm van és élvezhetem a csodás tájat. Kiültem a teraszra és elővettem a papírokat, amiket a zarándok irodában adtak, gondoltam ideje megnézni, hogy mi vár rám az elkövetkező napokban. Ekkor láttam, hogy két út vezet hegyeken át, az egyiken 1, a másikon 2 km a szintkülönbség. Természetesen, mivel nem néztem meg, én a másodikat választottam és a szintkülönbségből addig 400 métert tettem meg. Másnapra maradt a többi és 20 km múlva volt legközelebb település. Ekkor eléggé dühös voltam magamra, hogy igazán foglalkozhatnék többet a számomra kevésbé, egyébként pedig nagyon fontos részletekkel is (erősen N-es vagyok. A típusok főbb különbségei itt), mint a papírok áttanulmányozása, - ha már adnak ilyet, nem véletlenül, mielőtt elindulok egy 800 km-es túrának. Egyszer egy blogon még régebben az olvastam, hogy az El-Camino főleg sík terepen megy, ez engem rögtön meggyőzött, hogy nekem való. Amióta az eszemet tudom, utálok hegyet mászni, a sík terepen hosszútáv gyaloglásba szerettem bele. Amikor tudatosult bennem, hogy az elején igencsak sok hegy lesz, akkor úgy döntöttem, hogy már hazamenni úgysem fogok, ez van, megyek tovább! Már 6-kor az étterem előtt ültem, bíztam benne, hogy hátha hamarabb kezdődik a vacsora, addigra már olyan éhes voltam. Nem kezdődött. Vacsorára sikerült felvonultatni az összes olyan fogást, amit nem szeretek (répaleves, vadhús, olajban úszó tésztával és sült lekvár), azonban ez lett volna a kisebb probléma, a nagyobb az volt, hogy 6 embernek szolgáltak fel egy körülbelül 3-4 embernyi adagot. Vacsora után felvásároltam a panzióban kapható egyetlen étel - az előre csomagolt kis cukros muffionok- nagy részét, tudva azt, hogy nincs nálam semmi és legközelebb 20 km múlva tudok biztosan venni valamit. Este elgondolkoztam azon, hogy miért is jöttem ide tulajdonképpen? Az egyik oka az volt, hogy a környezetemtől gyakran kaptam olyan visszajelzést, hogy én még az is megtervezem már egy héttel előtte, hogy mikor lesz én-időm.  Nagyon erősen tervezős típus (Tervező és Spontán közötti különbségek) vagyok, ami többször volt már terhes számomra. Most pedig pont erre lett volna szükség! Hogy tudjam, hogy hova jövök, mi lesz itt velem!  Ekkor rájöttem arra, hogy az én szupererőm a tervezés és bizony egy nagyon jó dolog. Csak néha érdemes lazábban kezelnem a terveimet és változtatnom rajtuk abban a pillanatban, amikor ez szükséges.  Másnap fél 6-kor indultam el.

Asszertív Tréning

Camino Mesék: A német

Vele a Finisterrében töltött 24. napon találkoztam. Éppen a strandra indultam, de előtte megálltam az egyik kedvenc helyemen, néztem a sirályokat. Mögöttem, hirtelen megjelent két német zarándok, éppen akkor érkeztek. Pár perc múlva megjelent még egy zarándok, ő is akkor érkezett és kiderült, hogy ő is német. Ő beszélt a legjobban angolul, vele kezdtem el beszélgetni. Akkor már tudtam, hogy első napokban mennyire örültem volna ezeknek az információknak, ezért elmondtam neki mindent, amit hasznosnak gondoltam Finisterrével kapcsolatban. Meséltem neki a kedvenc strandomról, mondtam neki, hogy éppen oda megyek. Mondta, hogy akkor jön velem. Útközben sokat mesélt, elmondta, hogy nagyon sok mindent hátra hagyott otthon és azt tervezi, hogy hosszabb ideig fog utazni. Beszélgettünk sok mindenről, többek között arról, hogy ki miért indult el a Caminón és kikkel találkozott. Amikor megérkeztünk a strandra, megkérdezte, hogy ülhet-e ő is az én strand lepedőmre, mert neki csak egy törölközője van. Annak ellenére, hogy ez egy introvertált (Extravertált és Intorvertált közötti főbb különbségek) személyes terének már bőven a megsértésébe tartozik, azt mondtam, hogy igen. Letelepedett mellém és mondta, hogy én vagyok az egyik legpozitívabb ember, akivel találkozott. Milyen jó, hogy most itt vagyunk, mert ő otthon olyan emberekkel van körülvéve, akik mindig csak a problémákat látják, a volt barátnője is ilyen. Kiderült, hogy nem is annyira volt, csak szünetet tartanak, két naponta beszélnek azóta is, hogy elindult. Sokat mesélt róla én mindig visszatükröztem neki, hogy mi volt az első mondata a lányról és már kezdtem felépíteni magamban a coaching folyamatot. Nagyon sok dologra szerettem volna rákérdezni, többek arra, hogy miért van neki szüksége egy ilyen kapcsoltra, ahol csak félig kell a másik félnek; mit gondol, ez a kapcsolat milyen hatással vagy az önbecsülésére és hogy meddig szeretné még ebben a formában folytatni a dolgokat?  Nagyon együttműködő volt és örült, hogy coach vagyok, jól haladtunk a dologgal.Ekkor belém hasított a felimerés, hogy én ma délután egyedül szerettem volna lenni, hogy átgondoljam az eddig történteket. Itt vagyok ezen a gyönyörű helyen, miért is követem azt a mintát, amit eddig otthon csináltam? Azért jöttem ide, hogy tanuljak az eddigi hibáimból és más működésmódokat tegyek szokássá. (A modell, amit ebben az esetben alkalmaztam itt.) Alapvetően nagyon sokáig fejlesztendő területem volt, hogy mindig mindenkit meg akartam menteni. Ilyen kapcsolatokat gyűjtöttem magam köré és mindig későn vettem észre, ha ez nekem már nem volt jó. Az asszertivitás (az asszertivitásról) az életfilozófiám, mégis sokáig nem láttam, hogy ezek a kapcsolatok rombolnak engem. Megtanultam, hogy szívem szerint segítenék mindenkinek, viszont az eszemmel már felismertem, hogy nekem ez nem jó. Szerencsére az MBTI személyiségtipológia harmadik dimenziójában (Érző Vs Gondolkodó) pont középen vagyok. Emiatt, és mivel már tudatosítottam magamban, hogy ezek a helyzetek nekem nem jók, tudok gondolkodóként viselkedni, azaz nem kell mindenkit megmentenem.  Mondtam neki, hogy örülök, hogy találkoztunk, de én most indulok. Megköszönte a beszélgetést és elindultam. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt amiatt, hogy eljöttem, viszont a gondolat, hogy ez az én Caminom, nem másé, helyretette bennem a dolgot. Még kétszer találkoztam vele ezután. Mindkét alkalommal nagyon örült, hogy találkoztunk és elmondta, hogy milyen jó volt a beszélgetés és sokat gondolkozik azóta is rajta, pont erre volt szüksége. Örülök annak, hogy úgy tudtam neki segíteni, hogy közben a saját érdekeimet is figyelembe vettem és nem volt terhes számomra a beszélgetés.  

Asszertív Tréning

Camino Mesék: A magyar fiú

Amikor megérkeztem Santiago de Compostellába (a Camino utak célja), nem éreztem semmilyen büszkeséget. Azt gondoltam, hogy csaltam, mert Burgosban felszálltam egy buszra. Ahogy láttam a többi zarándokot, az örömöt és elégedettséget az arcukon, azt éreztem, hogy semmi más vágyam nincs csak minél hamarabb megérkezni a privát szobába, amit csodával határos módon sikerült foglalni 2 nappal korábban (éppen egy zenei fesztivál volt Santiagoban). Amikor már lassan a városközpontban voltam, hirtelen megláttam egy ismerős fiút. 1 nappal korábban éppen egy ügyféllel beszéltem telefonon magyarul, amikor elment mellettem és köszönt, hogy „szia!”. Az a típus vagyok, aki, ha külföldön magyar embereket lát, nem érez különösebb vágyat, hogy szóba elegyedjen velük, azaz introvertált vagyok (Extravertált Vs. Introvertált). Viszont, mivel szimpatikus volt és már egy hónapja tulajdonképpen teljesen egyedül voltam, köszönötem neki, hogy „szia!” Elkezdtünk beszélgetni, neki ez már nem az első Caminoja volt és nagyon sok olyan információval látott el, ami nagyon hasznos volt számomra, például, hogy Portoból a legegyszerűbb hazajutni (előtte azt terveztem, hogy Madridból megyek haza). Mondta, hogy éppen szállást keres még aznap éjszakára, ezért mondtam, hogy akkor nem is tartom fel, elkösztöntük és elváltunk. Végre megérkeztem a szobába, ahol egyedül lehettem és miután megvolt az aznapi ügyfél megbeszélésem, nagyon nehezen ment az elindulás. Azon gondolkoztam, hogy mit csináljak aznap este? Nagyon vonzó lett volna, egész este a szobában maradni, nem éreztem, hogy szeretnék menni a katedrálisba a misére, azt gondoltam, hogy nincs jogom ott lenni, nem vagyok igazi zarándok, hiszen egy szakaszon busszal mentem. Végül mégiscsak elindultam. A fiú mondta, amikor találkoztunk, hogy ha szeretnék menni a misére, akkor mindenképpen érdemes legalább fél órával hamarabb megérkeznem, mert nagyon sokan lesznek. Amint megérkeztem rögtön megláttam és szerencsére volt is egy hely mellette. Hálás voltam neki, hogy mondta, hogy érkezzek időben, mert valóban nagy volt a tömeg. Miután vége lett a misének, kiültünk a katedrális elé. Sok mindenről beszélgettünk, további nagyon sok hasznos információkkal látott el és elmondta, hogy ő hálából indult el az Úton, amiért meggyógyult az anyukája. Mesélt egy nőről, akivel a francia út (én is ezen mentem) első pár napján találkozott. A nő rájött, hogy neki otthon nagyon jó élete van, ez nem neki való és hazament. Elmondta, hogy milyen erősnek tartja, amiért ezt meg tudta lépni. Montam neki, hogy ilyen nekem is volt, amikor utáltam az egészet és haza akartam menni. Ekkor szálltam fel a buszra és utána már megint élveztem a gyaloglást. Megkérdeztem tőle, hogy akkor az normális, ha borzalmasan is éreztem magam? Hiszen mindenki mondja, hogy Buen Camino! (Jó utat!) és mosolyog. Erre megkérdezte, hogy te is mondtad, akkor is, hogy Buen Camnio és mosolyogtál? Ekkor rájöttem arra, hogy mennyire hálás vagyok magamnak, meghoztam azt a döntést, hogy felszállok egy buszra és nem szenvedtem tovább. Ez nem csalás, hanem egy bátor dolog volt, amit saját magamért tettem. Mivel ő 2 nap múlva ment haza, előkerült a téma, hogy milyen hazaérkezni egy Camino után. Mesélte, hogy ő a „mit tanultál az Úton?” kérdést utálja a legjobban, mert erre egyszerűen nem lehet válaszolni, annyira sok mindent tanul az ember és nagyon sok minden csak később tudatosul, viszont az biztos, hogy mindegyik Camino pontosan azt adja, amire az embernek szüksége van (ekkor döntöttem el, hogy vissza fogok még jönni). Miután az emberek szépen lassan elkezdtek elszállingózni, mondta, hogy tud egy magasabb helyet, ahonnan nagyon szép a kilátás a katedrálisra. Tényleg gyönyörű volt, tovább beszélgettünk. Meséltem arról, hogy milyen határozott tervekkel indultam el, otthon azt gondoltam, hogy folyamatosan blog cikkeket fogok írni miközben gyalogolok esténként, ehhez képest egyet sem írtam, teljesen más dolgokkal voltam elfoglalva. Ekkor elkezdett nevetni, hogy ha tudnám hány ilyen emberrel találkozott már, aki ilyen tervekkel indult el és nem csinált semmit és ez így van jól. Ebben pillanatban én is megbocsájtottam saját magamnak, amiért nem „dolgoztam” útközben. Olyan jót beszélgettünk, hogy észre sem vettük, hogy már hajnali 3 óra van. Ekkor megkérdezte, hogy mikor voltál fenn utoljára ilyenkor? Mondtam, hogy még otthon, mielőtt elindultam, pedig alapvetően nagyon bagoly típus vagyok (az alberguekben (zarándokszállás) 10-kor leoltják, 6-kor pedig felkapcsolják a villanyokat). Jót nevettünk azon, hogy itt mindennek mennyire teljesen más értéke van. Mivel már későn volt, megállapodtunk abban, hogy ideje aludni menni. Miután elváltunk, hazafelé útközben azon gondolkoztam, amit kérdezett, hogy mikor voltam fenn utoljára ilyenkor? Ekkor rájöttem arra, hogy innentől teljesen más lesz az Útam! Annak ellenére, hogy előtte azt terveztem, hogy maradok még egy napot Santiagoban, másnap rögtön tovább indultam Finisterre felé.  

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Utáltam az egészet

Megérkeztem Burgosba, ekkor már több, mint 100 km-en keresztül gyulladt bokával gyalogoltam. Előző este kaptam egy sms-t a telefonszolgáltatómtól, hogy a külföldi korlátlan mobilnet keretem elfogyott és onnantól kezdve nem volt internetem. Borzalmasan éreztem magam. Külföldön egyedül egy teljesen idegen városban, úgy, hogy még tájékozódni sem tudtam és természetesen a google fordítót sem tudtam használni (Az angol nyelv használata Spanyolországban kevésbé elterjedt a tapasztalatom szerint), hogy információt kérjek. Miután 1 órán keresztül a helyiek ide-oda küldtek, sikerült vennem egy spanyol sim kártyát. Azt éreztem, ismét enyém a világ, mostmár meg tudom találni a szállást és ha ezt sikerült megoldani, akkor innentől már sokkal jobb lesz. Megtaláltam a szállást, ahol 40 perces sorban állás után kaptam egy felső ágyat, előtte többnyire szerencsésen alsó ágyon aludtam. Nagyon nem örültem neki, de gondoltam sebaj, annál többet látok a városból, minél kevesebbet vagyok az albergueben (zarándokszállás). Elindultam várost nézni. Láttam, hogy a  többi zarándok milyen jókedvű. Én meg ezt a várost is utálom, mert olyan nagy tömeg van, hogy nem találok egy helyet, ahova úgy le tudnék ülni, hogy előttem ne menjen el valaki 10 másodpercenként. Végül sikerült megtalálni, hogy hogy tudok lemenni a patakpartra, ahol csak mögöttem járkáltak a kutyasétáltatók, de ők jóval kevesebben voltak. Folyamatosan csak azon járt az agyam, hogy milyen messze van még Santiago, ha így haladok nyár végére sem érek oda és nem is élvezem ezt az egészet, csak az időmet pocsékolom. Ekkor elkezdtem megnézni, hogy mikor megy repülő hazafelé, felhívtam a családomat, mondtam nekik, hogy hazamegyek. Utálom az egészet, fáj a lábam, nem haladok, itt alig beszél valaki angolul és csak nyugdíjasokkal találkozom főleg. Miután ezt elmondtam nekik, valamelyest megkönnyebbültem, hiszen J-s (Tervező(J) Vs. Spontán(P)) vagyok, akkor ezt eldöntöttem, majd valahogy feldolgozom, hogy feladtam az egészet. Ezután elkezdtem azon gondolkozni, hogy milyen tanácsokat is kaptam indulás előtt? Hirtelen eszembe jutott a „Ha fáj, akkor rögtön változtass!” tanács. Ekkor jöttem rá, hogy én 1,5 hete szenvedtek és mégsem változtattam semmit. Ahelyett, hogy megálltam volna valahol pár napra pihenni, minden nap nagy nehezen lesántítom azt a pár km-t, amit aznapra kitűztem célul. Inkább hazamentem volna és feladtam volna, minthogy változtassak a tervemen, azaz, hogy mindenképpen végig gyaloglom az egészet. Itt nagyon haragudtam magamra, hogy ennyire tervezős vagyok. Viszont ott, amikor rájöttem, hogy változtathatok, akkor kitárult előttem a világ. Megnéztem, hogy át tudok-e menni egy másik Camino útra, ami az óceán parton megy és a parton kempingezek, amit mindig is szerettem volna kipróbálni. Ezt az ötletet elvetettem, mivel így is nehéz volt a táskám, nem tudtam volna egy sátrat és matracot is hosszú távon cipelni. Rájöttem, hogy azért érzem magam ennyire rosszul, mert nem haladok és kilátástalannak érzem, hogy valaha is Santiagoba érjek. Ekkor eldöntöttem, hogy másnap felszállok egy buszra és előre megyek. Megbeszéltem magammal, hogy akkor Santiagotól Finisterrébe is gyalog megyek (előtte ezt a távot terveztem busszal), ezzel valamelyest kompenzálva a kimaradt kilométereket. Nagyon megkönnyebbülve éreztem magam, ahogy mentem vissza a szállásra, már teljesen máshogy láttam az embereket. Azt láttam, hogy mindenki milyen jókedvű és boldog, ez pár órával korábban rendkívül idegesített, de akkor már örültem neki, hiszem már én is közéjük tartoztam. Elalvás előtt nagyon örültem, hogy végre rájöttem, hogy saját magamnak okoztam azt, hogy ennyire rosszul éreztem magam. A tervezés még mindig nagyon fontos, viszont erős J-sként, sokkal fontosabb, hogy mindig emlékezzek arra, hogy akármikor változtathatok és ezzel elkerüljem, hogy bezárom magam a saját börtönömbe.

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Ismét elindultam, hogy megérkezhessek

2022. augusztus 3-án, 75 nap után megérkeztem Magyarországra. Ez volt a legeslegutolsó időpont, mert augusztus 4-én indultunk nyaralni a családommal.  Háromszor módosítottam a repülőjegyemet, annyira jól éreztem magam Finisterrében és még nem szerettem volna szembenézni az otthon történt változásokkal (KATA megszüntetése, rezsiemelés, infláció). Végül 2,5 hónap után hazajöttem és tudtam, hogy egy teljesen más világba fogok érkezni, ennek ellenére sokkolt az, amit láttam.  Először dühös voltam, dühös voltam azért, mert egy olyan országban voltam addig, ahol sokkal magasabb az átlagkereset, mint itthon, mégis sok minden jelentősen kevesebbe kerül. Azután szomorú lettem. Augusztus 19-én hivatalos voltam a Magyar Érdemrend lovagkeresztje díjátadóra. Ez a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetések egyike. Ott ültem a Vígadóban és hallgattam egy beszédet a hazafiasságról és magyarságtudatról és azt éreztem, hogy én ezt most teljesen elveszítettem. Éltem már huzamosabb ideig külföldön, de soha nem tudtam volna elképzelni az életemet máshol. Mindig bennem volt, hogy én magyar vagyok és Magyarország a hazám, itt szeretnék élni, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez eltűnt belőlem.  A kitüntetéseket a díjazottak a különböző tudományterületeken elért kiemelkedő teljesítményekért kapták, azaz olyan emberek vehették át, akik sokat tettek a hazánkért. Az ünnepség után volt egy állófogadás, ahol egyrészt nem volt elegendő hely mindenki számára, másrészt meg a mini hamburgerekben nem volt hamburgerhús, csak egy nagyon vékony szelet felvágott és hasonló szellemben volt elkészítve a többi étel is. Ott álltam és néztem, ahogy többen úgy próbálták elfogyasztani az ételeket, hogy  nem tudták letenni a tányérjukat. Ekkor azon gondolkoztam, hogy azok az emberek, akik egész életükben a hazájukért dolgoztak, ilyen módon vannak megbecsülve? Ennyit számít itthon egy élet műve? Több barátom külföldön él és a „menni vagy maradni?” viták alkalmával, mindig én voltam az, aki rendíthetetlenül vallotta azt, hogy itthon is lehet boldogulni, csak meg kell dolgozni érte. Nem vagyok biztos abban, hogy ezt az álláspontot most ilyen határozottan tudnám képviselni. Hetekig nagyon rosszul éreztem magam, már a házam értékesítésén gondolkoztam és bőszen nézegettem az eladó ingatlanokat Finisterrében. Még az is megfordult a fejemben, hogy itt hagyok csapot-papot, odaköltözöm egy sátorba és minden reggel az óceán hangjára ébredek.  Azt éreztem, hogy nem tudok ebben az országban maradni, hogy itt megfulladok és vissza kell mennem. Ekkor vettem meg a repülőjegyet. Igaz, hogy most csak két hétre, de a tudat, hogy hamarosan megint elindulok a Caminon, ismét megtáltosított.  Amikor a 7 éves keresztlányom megtudta, hogy újra elmegyek a „nagy Út-ra”, az volt az első reakciója, hogy „Orsi! De ugye nem fogsz ott maradni örökre?”  Hát…, igen! Ez az a  kérdés, ami bennem is motoszkál.  A jelenlegi tervem, hogy nem fogok ott maradni örökre, de az biztos, hogy el kell mennem oda, ahol 3 hónappal ezelőtt azt éreztem, hogy megérkeztem, azért, hogy utána itthon is érezhessem ugyanezt. Vagy meghozzam azt a döntést, hogy itt nem érzelemközpontú (azaz elfogadom, hogy ez van, nincs rà hatásom, csak a saját a helyzethez fűződő érzelmeimen tudok változtatni) megküzdèsre van szükség, hanem problémaközpontúra (azaz mindent megteszek annak érdekében, hogy minél több időt tölthessék ott). És továbbra is tartom magam ahhoz, hogy minden pillanatban gondolhatok mindent máshogy.

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Megérkeztem

Megérkeztem Finisterrébe és azt éreztem, hogy nem merem elhinni, hogy végre, megint itt vagyok! Eddig még nem mondtam el senkinek, elmondom hát mindenkinek, hogy az utolsó 15 km-t busszal tettem meg. Nagy volt bennem az elhatározás, hogy 3 napon keresztül napi 30 km-t gyalogoljak, mégis felszálltam a buszra. Egyrészt, mert már nem bírtam kivárni, hogy ideérjek, annyira szerettem volna itt lenni. Másrészt, mert miután 55 km-t sántítva tettem meg, rájöttem, hogy ezt egyszer már megtanultam, amikor utáltam az egészet, hogy nem azért jöttem ide, hogy szenvedjek. Körülbelül 30 km-re voltam Finisterrétől, 60 km volt mögöttem, amit 3 nap alatt tettem meg és még aznap mindenképpen szerettem volna gyalogolni 15 km-t. Ekkor kezdett az egyik vízhólyag vérhólyaggá átalakulni a lábamon, ezért eldöntöttem, hogy nem fogok még 15 km-t lábujjhegyen gyalogolni 12 kg-al a hátamon, ez már nem arról szólt volna , hogy milyen kitartó és kemény vagyok. Továbbra is fontos volt számomra, hogy fizikailag is kilépjek a zónámból, de nem azon az áron, hogy ezzel a hosszútávú következményeket kockáztatom. Mikor elindultam Santiagoból, biztos voltam benne, hogy 3 nap alatt megcsinálom a 90 km-t, hiszen azt vártam 2 hónapja, hogy ismét gyalogoljak. Az előző Út-on már egyszer megtanult tanácsok nagy részét elfelejtettem. Többek közt azt is, hogyha „Fáj, rögtön változtass”, ennek köszönhetően lett egy vízhólyagom. Nem foglalkoztam vele, hiszen, ugyanolyan cipőm és zoknim volt, mint a nyáron. Nehogy már 90 km-en ez gond legyen! Nyáron 640 km-en keresztül nem volt egy sem. Mindig nagyon sajnálkozva néztem a zarándokokat, akiknek láttam, hogy van. Most megtanultam, hogy akár egy kis vízhólyag is eredményezheti azt, hogy nem gyalog, hanem busszal érkezem Finisterrébe. Szerencsére volt egy buszmegálló a város elején, ahol leszálltam és gyalog értem a Fisterra (Finisterre spanyolul) táblához. Reggel még szitált az eső, egész előző este az összes ruhám rajtam volt az albergueben (zarándokszállás), annyira hideg volt.  Mikor először megláttam az óceánt, már 20 fok volt, a kedvenc kávézómhoz vezető úton már 25. Tito Bárja nagyon központi helyen van, így mire odaértem, -egyet kivéve- találkoztam minden számomra fontos emberrel, akiről tudtam, hogy még Finisterrében van. A kávézóban is nagy örömmel üdvözöltek az ismerőseim, az a pultos lány,-aki nyáron még nem volt itt- meg is jegyezte, hogy milyen sok embert ismerek itt. Miután megittam az üdvözlő kávémat, elindultam abba a szobába, ahol nyáron 40 napot töltöttem. A város legmagasabb épületébe, panorámaterasszal a harmadik emeleten (mindez 20 euro/éjszaka, amit egy óriási szerencsének köszönhetően tudtam meg azon a napon, amikor júniusban megérkeztem). Kinyitottam az ajtót és még mindig nem hittem el, hogy itt vagyok. Kimentem a teraszra és azt éreztem, hogy ez az, enyém a világ, megcsináltam, ismét itt vagyok a palotámban!  

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Johan II. rész

Előzmények: Johan I. rész Napokig kerestem, sehol nem találtam. 1 hèt múlva làttam, hogy kávézik egy bàrban a baràtjàval. Örültem neki, hogy még itt van.Pár nap múlva vártam pár embert a Mare the Fora strandon, hogy együtt nézzük a naplementét, amikor előttem ment el Johan a kutyáival, integettem neki, visszaintegetett és elindult felém.Leült mellém és beszélgettünk. Mesélt arról, hogy milyen megélhetési lehetőségekben gondolkozik Finisterrében és hogy most van egy kis ideje, mert a barátja kapott pénzt, ezért egy darabig biztonságban van, így megy ez, mindig az segít a másiknak, aki éppen tud!Közben én úsztam egyet az óceánban és  amikor átöltöztem, felajánlotta, hogy fogja a törölközőt. Nem sokkal később megjöttek, akikre vártam és lement a nap. Ő mondta, hogy megy, mert éhesek a kutyák. Kérdeztem, hogy visszajön-e a tűzhöz, azt mondta nem.Másnap este a tűznél többen voltunk, amikor megjelent a barátja valakivel, akiről azt hittem, hogy nem ismerem. Egy idő után megkérdeztem, hogy Johan jön-e? Erre megszólalt a kapucnis mellette, hogy itt vagyok. Egy nagy zacskó hallal érkeztek, megtisztítva, fűszerezve, sütésre kész állapotban. Mikor megsültek a halak, Johan nevetve mondta, hogy új haverjai vannak, akik halászok és mindenkit megkínált a tűz körül. Nekem ide adta a rácsot, amin sült, hogy azon könnyebb enni és megmutatta melyik részeit ehetem meg a halnak. Azóta is az az egyik legjobb étel, amit Finisterrében ettem.Másnap èppen készültem meginni a szokásos reggeli kàvèmat Titonàl, amikor hirtelen megláttam egy párt, akikkel 2 héttel azelőtt találkoztam, amikor éppen Santiagoból gyalogoltam Finisterre felé. Nagyon megörültünk egymásnak és mèg pár óra elteltèvel is a kávèzóban ültem velük. Ekkor megérkezett Johan, mondtam neki, hogy üljünk egy asztalhoz. Már hatan voltunk, mindenki beszèlgetett mindenkivel, Johan folyamatosan vicces formàban célozgatott arra, hogy kedvel, amit èn szinten vicces formàban, de folyamatosan elutasítottam. Ekkor az egyik az asztalnál ülő fiú megjegyezte, hogy mi nagyon boldogok leszünk együtt a közeljövőben,  megint mindenki nevetett.Dèlutan már ketten strandoltunk Johannal a Mare de Fora parton. Megbeszèltük, hogy másnap elmegyünk 3-an a barátjàval túrázni.Reggel a kávémat ittam és egy új amerikai barátommal beszélgettem a kávézóban a főtéren. Tudtam, hogy ott van a legnagyobb esély arra, hogy találkozzak Johannal.Nem sokkal később meg is jelent, láttam rajta, hogy nem tetszik neki valami. Kérdeztem, hogy mikor megyünk túrázni? Erre elkezdte indulatosan mondani, hogy nem megyünk, most sokkal fontosabb teendői vannak és elrohant. Eléggé sokkolt a dolog, de úgy voltam vele, hogy biztos tényleg történt valami, azért ilyen ideges. Egy idő után megjelent a barátja és mondta, hogy ne haragudjunk, de új sàtorhelyet kell talàlniuk az erdőben, mert a mostanival gond van. Belegondoltam, hogy ez milyen érzés is lehet? Van egy hely, ahol élsz az erdőben, az otthonod, ahonnan hirtelen el kell menned és találni egy másikat, aminek sok szempontból biztonsàgosnak kell lennie. Már nem voltam mérges rá, valószínűleg én is ideges lennék hasonló helyzetben. Nemsokára ismét megjelent Johan, elsőre kedvesnek tűnt. Kérdeztem, hogy leül-e az asztalhoz. Pár perc elteltèvel, elkezdett kiabálni velem, nagyon csúnya dolgokat mondott! Hirtelen felàlltam az asztaltól és mondtam neki, hogy egy percet sem akarok tovább vele lenni. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy merre induljak el. Két lány mondta, hogy ne  menjek el, üljek oda hozzàjuk. Ennek nagyon örültem, mert hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Leültem, Johan még mondott pár mondatot, nem reagáltam rá. Próbált beszèlgetni pár emberrel, akik a teraszon ültek, de senki nem reagált. Elment. Csak pár perccel később fogtam fel, hogy ennek a jelenetnek nem csak a teraszon ülő legalább 15 ember volt a tanúja , olyan hangosan kiabàlt, hogy mèg azok is hallottàk, akik bent voltak a kávézóban. Ahogy körbenèztem, azt láttam mindenki arcàn, hogy velem vannak, egy emberkènt támogatnak. Néhány ember minősítette Johan viselkedését pár szóban, aztán lecsendesedett a dolog. A lányok nagyon aranyosak voltak, csak akkor beszéltünk erről a helyzetről, amikor én hoztam fel. Az amerikai is hallotta bentről, hogy mi történt, már éppen indulni akart, de odaült az asztalhoz, hogy lelket öntsön belém. Körülbelül 1 óra múlva azt èreztem, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy egyedül is àtgondoljam, hogy mi történt.Először nem akartam elhinni, hogy ilyen hirtelen meg tud változni egy ember viselkedése, akit előtte napokig kedveltem. Aztán rájöttem, hogy ez az “Én Caminom” és olyan irányba fog folytatódni, ahogy alakítom. Én vagyok a felelős azért, hogy hogy èrzem magam!Mesélték, hogy van egy mondás, “Ha valaki mèg mindig nem tanult meg valamit az èletben, akkor azt Finisterrében hatszorosan megkapja.”“Egyszer nyersz, egyszer tanulsz”, most tanulok!Rájöttem arra, hogy már megint meg akartam menteni valakit. Az eddigi emberi kapcsolataim nagy részére igaz volt, hogy azok az emberek voltak érdekesek számomra, akikről úgy gondoltam, hogy segítségre van szükségük. Minden erőmmel próbáltam megmenteni a másikat és közben azt nem vettem észre, hogy ez nekem már nagyon régen nem jó.Egy hèt múlva ismét a kávézóban ültem, szombat este volt, egy szülinapi buliba készültem a tűzhöz, de előtte még ittam egy sportfröccsöt Titonál.Addig összesen annyit beszéltem Johannal, hogy az eset másnapján carnevàl volt a vàrosban, éppen indulni akartam a szokásos bárból, megnézni a bulit a városban. Ekkor a baràtja odajött hozzám, hogy maradjak. Leültem, par perc múlva megjelent Johannal, aki azt mondta, amikor meglàtott, hogy “Ohh, ne!”Leültek az asztalomhoz. Nem szóltam hozzà percekig, ha valamit kérdezett, arra válaszoltam. Amikor később én akartam kérdezni, közölte, hogy nem beszél velem és elment.Eltelt egy újabb hét, már nem voltam mérges rá. Megjelent, kértem, hogy tolmàcsoljon, hogy mit mond a kavézó tulajdonosa olaszul, mert nem értem, ő kedvesen megtette. Már egy ideje ott ültünk, egymástól nem messze, amikor megkèrdeztem, hogy van-e kedve az asztalomhoz ülni? Mondta, hogy szívesen, de ott van két eléggé spicces nő, akik aznap érkeztek és szerinte tetszik az egyiknek, meghívták egy pohár a borra, ha ideül, lehet ők is jönnek. Mondtam, hogy nem baj. Odaült, pàr perc múlva az egyik nő is csatlakozott ès valóban, igencsak ittas volt. Engem folyamatosan levegőnek nézett és akkor érintette meg Johant, amikor csak tudta, ő elnèzést kért ezért. Amikor a nő éppen valami mással volt elfoglalva, suttogva mondtam neki, hogy meneküljünk innen. Megbeszéltük, hogy kimegyünk a kedvenc strandomra beszélgetni. A Corveiro strandon bocsànatot kért a viselkedèséért és elmondta, hogy saját magàval van problèmàja. Elmesèlte a saját történetét. Miután elmondta, azt éreztem, hogy büszke vagyok rá, hogy annak ellenére, hogy mik történtek vele, milyen ember lett. Teljesen szabad, itt él egy ilyen gyönyörű helyen a egjobb barátaival, a kutyáival.  

Asszertív Tréning

Camino Mesék: A mexikói

Vele is a törzshelyemen találkoztam. Éppen hazafelé tartottam a strandról, bikini felsőben és szoknyában voltam. Bementem a kávémért, kiültem a teraszra. Láttam, hogy pár zarándok ül egy asztalnál, náluk volt a hátizsákjuk, gondoltam, hogy éppen most érkeztek. A társaság egyik tagja el kezdett velem beszélgetni, mondtam neki, hogy gratulálok és üdvözlöm őket Finisterrében. A mexikói ekkor nézett rám először és az első mondata az volt, hogy „Te rendkívül szép vagy!”. Mondtam neki, hogy köszönöm. Beszéltünk még pár mondatot, aztán el kezdték az asztalomhoz közelebb húzni a sajátjukat, amivel kapcsolatban azt éreztem, hogy ez már terhes nekem. Elköszöntem és ott hagytam őket, annak ellenére, hogy hevesen tiltakoztak és mindenképpen próbáltak rávenni arra, hogy igyak velük egy italt. Legközelebb a karnevál estélyén találkoztam vele. Magától odaült az asztalomhoz. Pár perc beszélgetés után megkértem, hogy üljön vissza a sajátjához, mert egyedül szeretnék lenni. Mivel nem volt hajlandó, ezért ott hagytam. Pár nap múlva éppen a strandról tartottam hazafelé, amikor találkoztunk a parton. Rögtön köszönt és mondta, hogy üljek oda mellé beszélgetni. Először még megfordult a fejemben a gondolat, hogy lehet, hogy egy új, érdekes embert ismerhetek meg a személyében, akitől még tanulhatok is, ezért elindultam felé. Ekkor mondta, hogy várjak pár percet, mindjárt hoz nekem is egy sört, meghív! Mondtam, hogy sört, azt nem kérek köszönöm, de pár percre leülök mellé beszélgetni. El kezdett erősködni, hogy akkor is hoz egyet, ekkor mondtam neki, hogy nem és ott hagytam. Hazafelé menet dühös voltam! Dühös voltam rá, hogy eddig háromszor mondtam neki nem-et, ennek ellenére ilyen erőszakosan nem hagy békén. Dühös voltam magamra, hogy nem tanultam az első kettő esetből és akartam adni neki még egy esélyt. Ekkor belém hasított a gondolat, hogy ennek az embernek az volt az első reakciója, amikor először meglátott, hogy „Te rendkívül szép vagy!” Teljesen mindegy, hogy most hogyan viselkedik, hiszen, ha elsőre ezt váltottam ki belőle, akkor abban lehet valami. Ebben a pillanatban elszállt a dühöm és helyette hálás voltam neki. Amikor hazaértem, az volt az első dolgom, hogy post-it-ekkel kiraktam a falra ezt a mondatot. Amikor kész volt a felirat, leültem és néztem. Elgondolkoztam azon, hogy nagyon sok esemény volt a múltamban, ami rombolta az énképemet. Azt a képet, amit a tükörben látok. Én ezzel a témával már sokat dolgoztam, most mégis azt éreztem, hogy, rendkívül hálás vagyok neki, hogy ismét emlékeztetett rá, hogy mit is látok a tükörben. Néhány nap múlva egy koncerten voltam egy bárban. Megérkezett a mexikói és megkérdezte, hogy hogy hívnak és honnan jöttem. Mondtam neki, hogy ezekre a kérdésekre már háromszor válaszoltam, többször nem fogok. Elkezdtem Johan barátjával beszélgetni, amihez Johan tolmácsolt. A mexikói közben folyamatosan beszélt hozzám és egyre közelebb jött. Amikor már tényleg az intim zónámban volt, akkor mondtam, hogy most álljon meg a menet! Megmutattam neki a képet, amin a „Te rendkívül szép vagy!” felirat van a szobámban. Elmondtam neki, hogy ezt nagyon köszönöm, mert erősítette az önbizalmam, viszont arra kérem, hogy fejezze be azt, hogy nem hagy békén, úgy, hogy közben nem is figyel arra, amit mondok. Az, hogy ezután Johan egy ennél sokkal kevésbé asszertív módon elmagyarázta neki, hogy nagyon gyorsan szálljon le rólam, meg úgy általában hagyja abba ezt a viselkedést, mert így senki nem fog szóba állni vele, az már egy kevésbé fontos része a történetnek.  

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Adam

Adammal ugyanazon a napon érkeztünk 2022 októberében Finisterrébe. Előtte egyszer találkoztam vele, Santa Marinában. Egy olyan társasággal volt, akikkel Santiago óta egy tempóban haladtam. Azt gondoltam, hogy csak négyen vannak, a végcélhoz érkezés előtt 2 nappal láttam, hogy Adam is velük van. Azon a napon, amikor elindultunk Santiagoból, legalább öt alkalommal találkoztam a csapattal. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mennyi ideje gyalogolnak együtt, mert olyat láttam, ami elsőre teljesen abszurdnak tűnt számomra. A társaság egyik férfi tagja két hátizsákot vitt, az egyik lányak pedig semmi nem volt a hátán. Ezen elsőre teljesen megdöbbentem. Nekem egy hátizsák is bőven elég, nem hogy még egy másikat is cipeljek? Santa Marinába pont egy időben érkeztünk meg az alberguebe (zarándokszállás). Miután elfoglaltuk az ágyakat, a teraszon váltottam pár szót a férfival, aki 2 hátizsákkal gyalogolt. Elmesélte, hogy osztrák, egy hónapja gyalogolnak együtt és azért vitte a lány hátizsákját, mert holt ponton volt fizikailag. Amikor meghallottam, hogy egy hónapja alakult a csapat, az első gondolatom rögtön az volt, hogy „Te jó ég! Egy hónapja folyamatosan együtt van 5 ember? És még nem vesztek össze?” Igen, erősen J-s személyiség vagyok, ha valaki máshogy csinál valamit, mint ahogy én, azt elsőre hajlamos vagyok megítélni. Miután mindenki lezuhanyozott, az osztrák meghívott, hogy csatlakozzak az asztalukhoz a teraszon. Akkor igyekeztem ezt megúszni. Én gyalogolni egyedül szeretek és az esetek nagy részében az estéket is szívesebben töltöm egyedül ilyenkor. Introvertált vagyok, számomra öt ismeretlen ember egy asztalnál túl sok. Láttam, hogy milyen jól működik ez a csapat. Együtt mostak, beszélgettek, vacsoráztak és segítették egymást. Őket figyelve elgondolkoztam azon, hogy lehet, hogy valamikor majd én is kipróbálom, hogy valakivel, vagy akár több emberrel is együtt gyalogolok, hiszen amellett, hogy segítik egymást, vajon még milyen sokat tanulhatnak egymástól? Ekkor eszembe jutott az Vándorút című film. Itt négy ember gyalogol együtt a Francia uton, Saint-Jean-Pied-de-Porttól Muxiáig, több, mint 800 km-en keresztül. Amikor ezt a filmet néztem, akkor azt éreztem, hogy milyen jó lett volna, ha amikor én jártam ezt az utat, akkor kicsit többet barátkoztam volna. Aztán annak ellenére, hogy szimpatikusak voltak és ott volt a lehetőségem, hogy új érdekes embereket ismerjek meg, mégis egyedül ültem le egy asztalhoz távol tőlük. Amikor leültem, akkor jót mosolyogtam azon, hogy szívesen beszélgettem volna velük, mégis egyedül ültem le. Aztán rájöttem, hogy most rendben van ez így, leszek majd még extrovertáltabb ennél a jövőben, ha eljön az ideje. Azzal nyugtattam magam, hogy majd lesz még lehetőségem beszélgetni velük. Reggel is váltottam pár szót az osztrák férfival, ajánlottam neki a kedvenc szállásomat Finisterrében és megadtam a telefonszámomat. Finisterrében az érkezésünk másnapján először Adammal találkoztam, akkor, amikor kiderült, hogy egy szinten vannak a szobáink a panzióban. Abban a pillanatban hirtelen meglepődtem, hogy ott van, de örültem is, hogy megérkeztek és itt vannak. Viszont nem szaporítottam nagyon a szót, mert éppen a fürdőszobába indultam és csak egy törölköző volt rajtam. Aznap este hívott telefonon, hogy van-e tervem estére? Éppen vacsorázni indulnak és örülnének, ha velük tartanék. Elsőre rögtön elkezdtem gondolkozni, hogy most ezt milyen indokkal mondjam le? Nem sokkal hamarabb érkeztem vissza a szobámba és legalább 1,5 óra Én-időt terveztem. Abban a pillanatban rájöttem, hogy ez Finisterre! Itt nem sértődnek meg, vagy sürgetnek az emberek, ha azt mondom, hogy szívesen megyek, viszont még előtte szükségem van legalább egy órára. Ez be is jött! Mondta, hogy szóljak, ha készen vagyok. Kérdezte, hogy tudok-e ajánlani egy jó helyet a vacsorához? A Tito Bart javasoltam és mondtam, hogy majd később én is csatlakozom. Amikor megérkeztem, beszélgettünk sok mindenről. Négyen voltunk összesen, számomra pont ideális létszám. Többek között elmeséltem, hogy jót mosolyogtam magamban, amikor kérdezte, hogy van-e tervem estére. Azért is vagyok itt részben, mert a hivatásom sok tervezéssel jár, amikor itt vagyok, élvezem, hogy nem kell terveznem! Miután megvacsoráztak, javasoltam, hogy menjünk át egy másik helyre, mert lehet, hogy ott lesz élőzene. Élőzene nem volt, de elkezdtünk beszélgetni a Camino Mesékről. Mondtam, hogy sok olyan Mese van, ahol MBTI személyiségtipológia alapján elemzem az eseményeket. Erre azt válaszolta, hogy nem olyan régen hallott az Extroverált-Introverált preferenciapárról és nagyon érdekli a téma. Megbeszéltük, hogy küldök neki egy kérdőívet és kitölti.  Adam Ambivertált (az E-I dimenzióban középen van), Ötletpreferenciájú (N), Érző (F) és Rugalmas (P). Ambivertált, azaz tud extrovertált és introverált módon is működni. Extrovertált, amikor másokkal együtt gyalogol és akkor is, amikor 2 órával azután, hogy megtudott egy olyan hírt, ami nagyon hatással van az életére (eddigi tapasztalatom alapján ilyen gyakran történik Finisterrében, velem is történt ilyen), azt elmondta nekem. Introverált, mert miután megtudta ezt a hírt, másnap egész nap egyedül volt; az osztrák barátja mesélte, hogy nagyon gyakran egyedül gyalogolt az egy hónap alatt és miután elment Finisterréből jó pár napig semmit sem tudtam róla. Ötletpreferenciájú(N). A hír hatására olyan helyzetbe került, hogy limitált ideje van dönteni. Eddig programozóként dolgozott, de jobban szeretne egy hozzá közelebb álló dologgal foglalkozni. A nagy képet szeretné látni, azt, hogy mi az a hivatás, amit szeret és megadja a számára szintén nagyon fontos szabadságot. Szeret intuíció alapján dönteni. Érző, mert ilyen helyzetekben a szívére hallgat. Rugalmas(P). Azt mondja, hogy fél dönteni, mert mindig jönnek a kérdések: „Biztos, hogy jól döntöttem? Lehet, a másik lehetőség jobb lenne?” A P-sek egyik jellemzője, hogy halogatják a döntéseiket, mert a lezártság, befejezettség érzése frusztrálja őket, ugyanakkor nagyon könnyen változtatnak, alkalmazkodnak a helyzetekhez és döntenek máshogy. Ez az, amit én erős J-s folyamatosan tanulok tőlük (többek között, amikor utáltam az egészet). Ez a tervező típusú embereknek egy fejlesztendő terület. Mi hajlamosak vagyunk a döntéseink börtönébe zárni saját magunkat, amiket nagyon nehezen változatunk meg. Adam, Rugalmas (P). 8 éve utazik és különböző országokban él. Folyamatosan keresi az új lehetőségeket és információt gyűjt róluk azzal kapcsolatban, hogy hova utazzon. A marad Spanyolországban, Csehországba, Svájcba, Szlovákiába megy, vagy a Magyarországra jön opciókon gondolkozik.

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Tízmilliószoros napok

2019. február 19. (kedd): Ezen a napon vezető tréner voltam egy olyan cégnél, ahol azon a napon a cég szakmai vezető utódjelöltje is voltam és két nagyon jó barátom is ott dolgozott. Egész nap önismereti tréningen voltunk! Azt éreztem, hogy: „Ez az! Alakulnak a dolgok! Ez volt az első Tízmilliószoros nap, amiről tudtam, hogy az.   2019. május 18. (szombat): Éves stratégiát csináltunk a cég tulajdonosával, aki egyben a szakmai példaképem is volt. Ebédre a kedvenc ételemet ettük, amit direkt erre a napra főztem. „Munka” közben elmentünk úszni, ami mindkettőnk közös hobbyja volt és annak érdekében is mentünk, hogy sokat „ússzunk a sikerben” a jövőben. Beszélgetéseink közben kimondtam, hogy „ Én tréner vagyok, én másokat tanítok, nehogy már nekem valami bajom legyen!” Ekkor nagyot nevetett és nagy betűkkel felírta ezt az egyik Flip-chart táblára. Este, miután hazaértem azon gondolkoztam, hogy lehet akkor még nekem is van dolgom magammal? 2019. július 6. (szombat): Ezen a napon nem is tudtam, hogy tízmilliószoros nap van. Ezen a napon annyit dolgoztam, hogy a naptáram óráról órára be volt osztva és már hónapok óta átlagosan heti 3-4 nap tréninget tartottam (Véleményem szerint trénerként a heti maxium 2 nap tréning az ideális az egészséges munka-magánélet egyensúly szempontjából). Ekkor már aláírt adásvételi szerződésem volt azokra a házakra (két kis ház) amik megvásárlása végre biztonságot jelentett számomra, ezért egyáltalán nem bántam, hogy ilyen sokat dolgozom.   2019. november 18. (hétfő): Előtte szombaton érkeztünk haza Magyarországra egy 3 hetes amerikai útról, a cég vezetőjével egy 2 hetes személyiségfejlesztő tréningen voltunk Floridában. 1 hétig utaztunk és nagyon sok outlet centert meglátogattunk. Azon a napon éppen a cég amerikai terjeszkedésére készítettük a stratégiát, Disney stratégia alapján. Ezen a hétfőn az új Calvin Klein ruhámban voltam és azon gondolkoztam, hogy milyen jó, hogy ilyen sok outletben voltunk Amerikában, mert a Calvin Klein, Columbia, Tommy Hilfiger, és Levis márkák igencsak közel kerültek a szívemhez.   2020. március 9.(hétfő): Azon a napon tele voltam energiával, már tudatosan foglalkoztam önismerettel. Szombat este egyedül elmentem Veszprémbe a Hétköznapi csalódások koncertre azért, hogy szembenézzek a múltam egy időszakával. Pénteken este jöttem rá, hogy még van vele dolgom és azzal a lendülettel utánanéztem, hogy hol lesz legközelebb koncert. Láttam, hogy Veszprémben és még éjszaka lefoglaltam az aznapi szállásomat, ezzel is megelőzve, hogy szombat reggel ezt kevésbé érezzem jó ötletnek. A koncert nagyon jó volt, végig gyorsan, de óvatosan vezettem. Azt éreztem, hogy szabad vagyok és imádok vezetni! A hétfő reggel kicsit döcögősen indult, mert a cég tulajdonosának balesete volt az álmai szalonautójával. Nem baj, gondoltam, ez nem jelent semmit, ettől még Tízmilliószoros nap van. Mikor este hazaértem, azon gondolkoztam, most rossz érzésem van. Mint, amikor a Trónok Harcában valaki azt mondja, hogy „Közeleg a tél!”   2020. június 5. (péntek): 2020. március 13-14-15-én, úgy éreztem, hogy egy hétvége alatt romba dőlt az életem. Elindult a Covid járvány, a március 16-ai héten sorban mondták le a tréningeket és pár nap alatt üres lett a naptáram, ami fél évre előre tele volt. Ezzel együtt a bevételem is megszűnt, úgy, hogy közben a házfelújítás közepén voltam. Erre a júniusi péntekre már megtanultam online tréninget tartani, de azon a napon tartottam először újra személyesen tréninget, úgy hogy előtte az időm nagy részét egyedül töltöttem a lakásomban online tréningek tartásával, annak érdekében, hogy valamennyire tudjon haladni a felújítás. Akkor azt éreztem, újra kinyílik, enyém a világ, és nem kell elearning anyagokat gyártanom az életem hátralévő részében, addig attól féltem, hogy a Covid miatt megszűnik a szakmám. A tréning után elmentem ünneplésképpen a Premier outlet centerbe a Levis boltba, ami pár nappal előtte nyitott ki újra, hátha ismét megtalálom a tökéletes új farmeremet. Nem sikerült. Akkorra már minden hétvégén gletteltem és az ütve fúrót is tudtam már használni.   2020. november 7. (szombat): Ezen a napon már ismét szabadúszó tréner voltam a covid közepén, nulla bevétellel. A villanyszerelő éppen egy konnektort szerelt, s nekem az jutott eszembe,  hogy nem igaz, hogy még ezen a napon is itt vagyok! A nyáron heti 60 órában újítottam fel a házat, augusztusban elvették a jogosítványomat és még ma is itt vagyok! Na innen szép nyerni! Ezen a napon Scooter Fck2020 száma volt a kedvenc zeném.   2021. február 27. (szombat): Már pénteken tudtam, hogy ez a nap jó lesz, hiszen este 7-kor hívott az utánképzés következő állomásaként a gyakorlati oktatóm, hogy pár napon belül kezdhetjük a képzést és így már csak 1-2 hónap és ismét lesz jogosítványom, nem 3-4, mint addig hittem. Ekkor már rendszeresen gyalogoltam és ezen a szombaton sokat tácoltam is, mert tudtam, hogy holnap sokkal jobb lesz. Már folyamatosan adtam saját magamnak ismét pozitív visszajelzést. Sokat hallgattam Palya Bea, Igen című számát és elkezdtem szeretni önmagam.   2021. május 26. (szerda): Már napokkal előtte készültem erre a napra. Rögtön éjfél után egy 3 órás gyaloglással kezdtem a napot, már tudatosan azt képzeltem, hogy minél többet gyaloglok, annál messzebb vagyok a rossz dolgoktól, amik történtek velem. Amikor lefeküdtem aludni, tudtam, hogy szuper napom lesz. Sokat bicikliztem és gyalogoltam ezen a napon.   2021. július 14. (szerda): Direkt erre a napra egyeztettem egy tárgyalást egy nagyon fontos, régi és kedves ügyféllel. Ez be is jött, el kezdett beindulni az élet számomra is.   2021. október 27. (szerda): Ezen a napon nagyot kockáztattam, sokat vezettem és sokat tanultam belőle.   2022. március 18. (péntek): Ezen a pénteken szárnyaltam, már megvolt a repülőjegyem májusra az El-caminora Már hálás voltam a Covidnak, mert ha nem vezetik be 2020. novemberében az este 8 utáni kijárási tilalmat, akkor nem kezdek el mindennap 6-7-kor gyalogolni és nem lehetnék újra szabad a saját rossz gondolataimtól.   2022. június 14. (kedd): Ezen a napon két napi gyalog útra voltam Sanitago de Compostellától. Ismét élveztem, hogy gyalogolok és azt éreztem, hogy úton vagyok.   2022. augusztus 1. (hétfő): Ezen a napon jöttem el Finisterréből. Az első repülőjegyemet június 9-ére vettem meg. Aztán minden héten valamilyen indokkal módosítottam a járatot, végül augusztus 1-ében sikerült megállapodnom magammal, hogy ez egy jó nap lesz hazajönni. A másik indok, ami miatt erre napra foglaltam a repülőjegyet, az volt, hogy féltem attól, ha ezen a napon nem jövök el, akkor örökre ott maradok. Július 19-én Finisterrében lettem 35 éves. Erre a napra is volt egy repülőjegyem, amit azzal az indokkal foglaltam át az első július 9-ei dátumról, hogy a szülinapom megfelelő nap lesz hazajönni. Ahogy közeledett a szülinapom, egyértelművé vált, hogy nem volt jó ötlet, hogy azt terveztem, hogy a nap nagy részét utazással és a reptérem töltöm. Azt éreztem, hogy 35 éves lettem, az időm drágul és attól féltem, hogy ha hazajövök és kénytelen leszek szembenézni a valósággal, akkor vissza kerülök a 1,5 évvel ezelőtti önmagam szintjére és kezdhetek mindent megint előlről. Ezért azt mondtam, hogy már semmi sem érdekel, akkor is ott maradok. Mindig azt mondtam, hogy ezzel majd ráérek itthon foglalkozni, Finisterrében álmodhatok. Nagyon hálás voltam magamnak, hogy annak ellenére, hogy közben milyen változások (KATA változás, infláció, rezsi) voltak itthon, szerettem magamat annyira, hogy ott maradtam 40 napot. Amikor felszálltam a buszra, tele voltam félelemmel. Mi lesz? Mit fogok csinálni? Kénytelen leszek elmenni alkalmazottnak? Ennek ellenére bíztam abban, hogy tízmilliszoros nap van, ezért minden rendben lesz.   Ma, 2022. november 15-én bolognai spagettit eszem. Már biztos vagyok abban, hogy teljesen mindegy, hogy úgy döntök, hogy Finisterrébe költözöm vagy itthon maradok, a lényeg, hogy bízzak abban, hogy a siker az egyetlen utam. Már tudom azt, hogy a gondolataimból lesznek az érzéseim, amik meghatározzák azt, hogy milyen a hozzáállásom, ennek megfelelően pedig teremtem a jövőmet. Nevezhetjük ezt a vonzás törvényének is, vagy úgyis, ha ezt elhiszem, akkor hajlandó vagyok kinézni a dobozból és a helyzetnek megfelelően változtatni még akkor is, ha már volt egy tervem, ami nem működött. Hiszek ebben és már tudom, hogy ezt semmilyen járvány, háború, politikai vagy gazdasági döntés nem tudja befolyásolni. Amikor erre rájöttem, eszembe jutott a Micimakó idézet, ami nem is olyan régen nagy hatással volt rám. „Ne nézz hátra Malacka, nem arra megyünk, Tízmilliószoros nap van!”

Asszertív Tréning

Camino Mesék : Johan III. rész

Előzmények: Johan I. rész, Johan II. rész Azon a szombaton hajnali fél 4-ig beszélgettünk. Elmesélte, hogy intézetben nőtt fel, szakács volt otthon, fiatal korában rossz társaságba keveredett és amikor megkapta az első német juhász kutyáját, még próbaidőn volt. A hatóság azt mondta neki, hogy mivel a kutya fegyverként is használható, ezért nem lehet vele. Ahelyett, hogy elhagyta volna a barátját, a hazáját hagyta el. 5 éve él így szabadon. Ő és a falkája. Miközben beszélgettünk, mondtam neki, hogy úszom egyet az óceánban. Mondta, hogy jó. Ezen meglepődtem. Nem mondta, hogy sötét van, veszélyes, tele van sziklával, ne csináljam. Bízott bennem, hogy fel tudom mérni, hogy mivel jár, ha hajnalban úszom az óceánban. Megbeszéltük, hogy mivel másnap vasárnap van, nem tud dolgozni, ezért visszajövünk a Corveiro strandra nappal, meg főzünk is majd később. Délben találkoztunk. Én egy kicsit aggódtam, hogy nem lesz ott vagy úgy viselkedik, mint ahogy pár nappal előtte a kávézóban, ezért késtem 2 percet. Amikor megérkeztem, jelezte, hogy az idő pénz. Ez nagyon tettszett, végre valaki, akinek ugyanannyira értékes az idő, mint nekem, ő is J-s. Mielőtt elindultunk a strandra, ittunk egy kávét. Beszélgettünk sok mindenről. Amikor majdnem indultunk, mondtam, hogy várjuk még pár percet, mert van egy szám, ami nagyon a fülemben van, szeretném meghallgatni. Mondta, hogy jó, neki is van most. Mindketten meghallgattuk a számot egymás mellett ülve fülhallgatóval és utána elindultunk. A strandon néztem, ahogy a kutyáival játszik, látszott, hogy mennyire szereti őket. Közben én kinéztem egy sziklát, ahol még nem voltam, elég magasan volt és kicsit veszélyesnek is tűnt, de biztos voltam abban, hogy olyan a kilátás ott, amiért megéri elindulni. Amikor elmentem mellette, rám mosolygott és folytatta a homok rajzot, amit már egy ideje csinált. Nem mondta, hogy veszélyes és ne menjek! Ezen megint meglepődtem, hozzá voltam szokva, hogy amikor ilyesmi ötleteim támadnak, akkor ez a környezetemből jövő reakció. Mikor visszafele mentem a sziklákon, láttam, hogy mit alkotott közben. Az első szó a „Freedom”, (szabadság) fogott meg a legjobban. Elgondolkoztam azon, hogy neki tényleg ez a legfontosabb, hogy mennyi mindent feladott azért, hogy szabad lehessen. Viszont ezt a szabadságot a másiknak is biztosítja. Már éhesek voltunk, így elindultunk, hogy főzzünk, ahogy megbeszéltük. Amikor a konyhába értünk, kérdeztem, hogy mit csináljak? Mondta, hogy semmit, üljek és legyek csendben. Ennek nagyon örültem, szeretek csendben lenni, introvertált vagyok és itt már biztos voltam abban, hogy ő is az. Mikor elkészült, utána rögtön, mindent elpakolt és elmosogatott. Ilyet kevés férfinál láttam életemben, nagyon örültem és élveztem, hogy milyen J-s. Hétfőn a bolt előtt találkoztunk. Kicsit gondolkoztam azon, hogy mit fognak szólni az ügyfeleim, ha kiderül, hogy ott ültem vele a bolt előtt. Aztán rájöttem, hogy ez az én Caminóm, azt csinálok, amit szeretnék, meg amúgy sem járnak erre magyar ismerőseim olyan gyakran és leültem mellé a földre. Beszélgettünk. Mondtam, hogy kerek születésnapom lesz, legyen buli. Már vasárnap hajnalban beszéltünk erről, hogy ha döntöttem, hogy szeretnék-e bulit, akkor segít benne. Akkor mondtam, hogy élvezem, hogy itt nincsenek terveim, ezért még nem tudom, hogy szeretnék-e sok emberrel lenni aznap. Mondta, hogy rendben van, majd szóljak. Kérdezte, hogy hány embert szeretnék? Mit csináljunk? Hol legyen? Mit kell ehhez venni? Milyen eszközökre van szükség? Még nem volt meg bennem az összes kérdésre a válasz, ezért mondta, hogy majd akkor beszéljünk erről, ha átgondoltam. Itt rájöttem, hogy ez az, most jól megkaptam, J-sebb, mint én! Ezeket nem gondoltam át, ne raboljam addig az idejét, amíg nem tudom. Néztem, hogy milyen módon társalog az emberekkel, akik elmennek előtte. Mivel spanyolul beszéltek, nem értettem, de azt láttam, hogy ő is és az is folyamatosan mosolyog, akivel beszél. Mondta, hogy kedvelik itt az emberek. A szülinapomon délelőtt az első utam a bolthoz vezetett, ahol meg is találtam. Rögtön boldog születésnapot kívánt. Elmondtam neki, hogy mit tervezek. 16 főt szeretnék meghívni és hamburgert sütünk a kedvenc strandom feletti játszótéren. Átbeszéltük, ki kit fog meghívni, mire van szükség a grillezéshez, megterveztük, hogy ezt hogy fogjuk oda vinni és megbeszéltük, hogy 5-kor találkozunk Titonál. Amikor 16:50-kor megérkeztem a kávézóba, már ott várt. Ittunk egy kávét és elindultunk a játszótérre. A helyszínen miután mindent kipakoltunk, kérdeztem, hogy mit csináljak? Azt mondta, hogy semmit! Élvezzem a tájat és, hogy szülinapom van, ő intézi a többit. Ekkor úgy éreztem magam, mint egy hercegnő és megfogadtam a tanácsát. 4-en jöttek el a buliba a meghívott 14-ből. Johan mondta, sajnálja hogy a többiek végül mást csináltak. Én erre mondtam neki, hogy ez Finisterre, itt az emberek nem terveznek egyrészt, másrészt, meg számomra ez egy tökéletes szülinap, sokkal jobban élvezem, mintha sok ember között lennék. A 35. szülinapi bulimban életem egyik legfinomabb hamburgerét ettem, egy csodás tájat nézhettem a számomra nagyon fontos vízzel, úgy, hogy közben csendben lehettem. Akkor azt éreztem, hogy  introvertáltként ennél jobb nem is lehetett volna. Mivel sok étel megmaradt, ezért másnap a strandon megbeszéltem pár emberrel, hogy akkor utó szülinapi buli lesz este, ott, ahol a buli volt. A strandról visszafelé örültem, amikor láttam, hogy Johan a bolt előtt van. Mondtam neki, hogy megbeszéltem a többiekkel, hogy este megint buli lesz és mindenképpen számítok rá is. Erre azt mondta, hogy ne tervezzem meg az idejét. Ekkor szó nélkül ott hagytam. Leültem egy padra, ahol próbáltam megnyugodni. Ekkor rájöttem arra, hogy azzal, hogy azt mondtam, számítok rá, el akartam venni a döntési szabadságát. Titohoz mentem, ahol az asztalomhoz ült pár barátom. Pár perc múlva megjelent Johan, leült az asztalunkhoz. Éreztem, hogy békével érkezett, de még hatással volt rám az előző jelenet. Kedves volt, de egy mondattal annyira felidegesített, hogy felálltam és szó nélkül ismét ott hagytam. Először az volt a tervem, hogy majd később vissza megyek a városba és megkeresem, de végül úgy döntöttem, hogy egyedül szeretném tölteni az estémet, ott, ahol a bulim volt. Másnap azt mondta, hogy nem beszél velem, mert ott hagytam szó nélkül. Ennek következtében a Finisterrében töltött utolsó 1,5 hétben minimálisra csökkent a kommunikáció közöttünk. Először mérges voltam rá, azt gondoltam, hogy tudja, napokon belül megyek haza, miért nem békülünk ki? Aztán rájöttem, hogy így sokkal könnyebb volt eljönni. Augusztus 1-én, 40 nap után elhagytam Finisterrét. 15 órakor indult a buszom és annak ellenére, hogy Johan még délelőtt is azt mondta, hogy nekünk nem kell beszélnünk, 14:30-tól a buszmegállóval szembeni barban volt. Én is 14:30-kor érkeztem. Amíg vártam a buszt sírtam, pár órán keresztül nagyon fájt, hogy haza kellett jönnöm.

Vendégszerző
Asszertív Tréning

Camino Mesék: Orsi

Előzmények: Adam  2 napra voltunk Finisterrétől, a Caminóm körülbelül 35. napja volt. Azon a napon kicsit kevesebbet gyalogoltunk, mert az 5 fős csapat egyik tagja fizikailag nem érezte jól magát, ezért úgy döntöttünk, hogy hamarabb megállunk. Ettől függetlenül, nagyon jól éreztük magunkat, napoztunk, mezítláb sétáltunk a folyóban, kényelmesen haladtunk, ezért már délután volt, amikor megérkeztünk az alberguebe (zarándokszállás) Santa Marinába. Orsit először a recepciónál láttam a becsekkolásnál. Egy férfival érkezett, alig néhány perccel utánunk. Először azt hittem, hogy a férfi a férje, de aztán gyorsan láttam a testbeszédükből, hogy nem állnak olyan közel egymáshoz. Gondoltam, hogy útközben találkoztak. Aznap nem beszéltem Orsival, de a csapatunk egyik tagja, Wolfgang igen. Lelkesen mesélte, van egy szomszédunk, mert ő osztrák, én szlovák vagyok, Orsi pedig magyar. Ezután a vacsoránál nem láttam, csak utána, amikor kimentem naplót írni és dohányozni. Elszigetelve ültem, de láttam, hogy egyedül ül egy asztalnál és néha olvas valamit a telefonján. Másnap találkoztunk vele az egyik hegy tetején, ahol éppen pihent. Javasolta, hogy Finisterrében a Penzion Lopezben szálljunk meg és maradjunk, ameddig csak tudunk, mert a tapasztalatai szerint csodálatos hely. 2 nappal később találkoztam Orsival legközelebb. Azon a napon reggel az 5 fős csapatunk 3 tagjától búcsúztunk, Wolfganggal. Visszamentek Santiagoba, ahonnan folytatták az útjukat. Mi úgy döntöttünk, hogy maradunk még, nem volt tervünk, ezért úgy voltunk vele, hogy miért ne élvezhetnénk még tovább ezt a csodás tájat? Egy kisebb 2 fős szobába költöztünk. Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk az egy emelettel feljebb lévő szobánkba, a folyosón találkoztam Orsival. Csak egy törölköző volt rajta, éppen a fürdőszobába indult. „Ahh szóval, szomszédok vagyunk, remélem tetszeni fog”-mondta vidáman és mosolyogva, utána eltűnt az ajtó mögött. Wolfganggal kicsit szomorúak voltunk, hogy a barátaink elutaztak, ezért felhívtam Orsit, hogy ajánljon egy jó éttermet a vacsorához és ha van kedve csatlakozzon hozzánk. Bíztunk benne, hogy kicsit felvidít majd minket. Mondta, hogy rendben, jön és Tito bárját ajánlotta. Amikor megérkeztünk a bárba, ott volt egy ismerős. Az a férfi, akit előzőleg Orsi férjének gondoltam. Ilyen véletlen találkozások a Caminon gyakran előfordulnak. Így már négyen ültünk le vacsorázni, közben sok mindenről beszélgettünk. Orsi javasolta, hogy menjünk át egy másik helyre, mert ott lehet, hogy lesz élőzene. A koncert végül elmaradt, de megismerhettünk egy remek bárt, éttermet és Finisterre egyik találkozóhelyét, a World Familyt. Úgy láttam, hogy nagyon sok mindenkit ismer ott Orsi, bennünket is bemutatott mindenkinek és nagyon kedvesen üdvözöltek minket. Közben sokat beszélgettünk. Többek között pszichológiáról, a munkájáról és elmesélte a saját történetét. Nagyon érdekes volt számomra, hogy átment pár nehéz időszakon az életében, megcsinálta a Caminot és új dolgok kezdődtek számára Finsiterrében. Elindította a Camino Mesék projektjét, amiben egyesítette az emberek, a pszichológia és az írás iránti érdeklődését. Hirtelen közölte, hogy ő most megy, mert lett egy mese ötlete. Mivel senkit sem ismertem, úgy döntöttem, hogy én is vele megyek a panzióba. Még beszélgettünk egy kicsit a teraszon, aztán felment írni a szobájába. Én egy kicsit tovább maradtam, amikor hatalmába kerített a camino társaim távozása miatti érzelmi csomagom, emiatt visszamentem a bárba, hogy jól érezzem magam. Szerettem volna táncolni és boldog lenni, ami sikerült is, nagyon jól éreztem magam. A következő napokban Orsi több különleges helyet megmutatott nekünk Finisterrében. Mindent megtervezett és látszott rajta, hogy élvezi, hogy ő az idegenvezetőnk. Tetszett a lelkesedése és a lendülete. Volt benne valami, ami félelem nélkül lökte előre, de nem tudtam, hogy mi az. Wolfgang, -az utolsó camino csapattársam- és egy másik barátunk indulása előtti napon Orsi kitalálta, hogy rendezzünk egy kis búcsú grill partyt, azon a helyen, ahol a szülinapi bulija is volt pár hónappal ezelőtt. Mindig azt mondta, hogy introvertált, de azt el kell mondanom, hogy sosem találkoztam még ilyen beszédes, vezető személyiségű és energikus introvertált emberrel ezelőtt. Aztán mesélt bővebben a személyiségtípusokról és rájöttem, hogy az introvertált definíció a fejemben nem volt egészen pontos. Néhány mély beszélgetés után könnyedén osztott meg magáról új és bizalmas információkat. Tetszett a nyer-nyer hozzáállása. Mesélte, hogy mindig törekszik arra, hogy akivel találkozik, az boldogabb legyen a történetük után, mint előtte. Nem hisz a vesztes játszmákban. Az elején kételkedtem abban, hogy egy-egy helyzet hogy lehet mindenki számára előnyös? Aztán rájöttem arra, ha nagyban gondolkodom és igyekszem mindenki szempontjából is nézni a konfliktusokat, akkor lehetséges. Számára nem kudarcok, csak tanulások vannak. Érdekes módon az elmúlt hónapokban gondolkoztam azon, hogy szeretnék egy mentort. Rájöttem, hogy most az univerzum ajánlott nekem egy lehetőséget. És a dolgok még zűrzavarosabbá váltak az életemben…

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Buen Camino I. rész

    6+1 dolog, amit 2022-ben tanultam:   1.             Légy Te az első a saját listádon. Megtanultam azt, hogy első legyek a saját listámon. Akkor is, ha nagyon szeretnék a másiknak segíteni és akkor is, ha érzelmileg kötődőm a másikhoz. Ha nekem ez a kapcsolat már nem jó, akkor elmegyek és a saját utam járom tovább. Ha fontos nekem az ügy, akkor meghúzom a határokat olyan módon, hogy az nyer-nyer legyen mindenkinek. 2.       Ne agyalj, csak csináld. Amikor 2022. január 18-án megvettem a repülőjegyem az El-Caminora. Akkor nagyon sok kételyem volt azzal kapcsolatban, hogy május 16-án, 2 hónapra el fogok-e tudni utazni? Annyi információm volt az utakról, hogy melyik hány kilométer hosszú és hova érdemes repülni Magyarországról. Láttam, hogy a Francia-út körülbelül 800 km hosszú és Saint-Jean-Pied-de-Port-ból indul. Ezt tartottam megfelelőnek, a leghosszabb, az 1 200  km-es utat túl soknak gondoltam, ugyanakkor ennél rövidebbet nem szerettem volna. Találtam egy ideális időpontban lévő jegyet Párizsba (Párizs volt az első abban a listában, amit a francia úton indulóknak javasoltak, mint érkezési város). Elkezdtem blogokat olvasni a Caminoval kapcsolatban, aminek hatására elkezdtem halogatni a megvásárlását. Ekkor feltettem magamnak a kérdést, hogy „Eldöntöttem, hogy idén elindulok az El-Caminon?” Amire kissé határozatlanul azt mondtam, hogy igen. Akkor a többi részlet az most teljesen mindegy és ezzel a lendülettel megvettem a jegyet. 3.       Tervezz, Változtass. Rájöttem arra, hogy nekem erős J-sként a tervezés a varázserőm, viszont azt is megtanultam, hogy a fejlesztendő területem, hogy nehezen változtatok. Amikor utáltam az egészet és több, mint 100 km-t gyulladt bokával gyalogoltam, akkor igen fájdalmas volt, de végre megtanultam, hogy akármikor dönthetek máshogy, mint ahogy előzetesen megterveztem. A Finisterrében töltött 40 nap alatt négy lefoglalt repülőjegyem volt visszafelé. Amikor június közepén megérkeztem, akkor az volt a tervem, hogy egy hetet maradok. Annyira megtanultam azt, hogy változtathatok, hogy végül augusztus elején jöttem haza. Amikor hazaértem, elkeseredtem, hogy hogy fogom megoldani azt, hogy itthon is és Finisterrében is lehessek. Ekkor eszembe jutott, hogy a tervezés a varázserőm és az, hogy gyorsan döntök. Gyorsan megvettem egy repülőjegyet októberre. Ezzel megvolt a tervem, hogy hogy fogok visszamenni és máris tele voltam energiával. Annak érdekében, hogy ezt legközelebb is szem előtt tartsam, rögtön ki is post-iteltem a falamra. Már csak az óra körül volt szabad hely, ennek akkor nem tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget. Aztán pár héttel később rájöttem arra, hogy számomra az is időrabló, amikor nincs tervem és, az is, amikor nem veszem észre, hogy változtatnom kellene. 4.       Ahol a figyelmed, ott a világod. Annak ellenére, hogy a nyáron azt éreztem, hogy egy sokkal rosszabb Magyarországra fogok hazajönni, amíg kint voltam, a figyelmem azokon a dolgokon voltak, amik ott történtek. Az események lényegi részleteit követtem, de ennyiben kimerült az erre fordított energiám. Tudatosan figyeltem arra, hogy a figyelmem pozitív dolgokon legyen. Amikor 2020-ban a Covid járvány igen nagy hatással volt rám, akkor ezt még nem tudtam alkalmazni és nagyon rosszul éreztem magam nagyon hosszú ideig. Finisterrében megtanultam, hogy ha a jó dolgokra figyelek és mindig arra koncentrálok, hogy ebből mit tanulok, akkor egy idő után már automatikusan ebből a szemszögből látom a helyzeteket. 5.       „Ne nézz hátra Malacka, nem arra megyünk” Nagyon fontos, hogy tanuljak a múltból, viszont ne az határozza meg a jelenemet. Ha azok miatt érzem rosszul magam, amik a múltban történtek, akkor nem tudom élvezni a jelent. A múlttal kapcsolatban nagyon fontosnak tartom, hogy végiggondoljam, hogy mik történtek és elfogadjam azt, hogy akkor a legjobb tudásomnak megfelelően cselekedtem az adott helyzetben. Rendben van az, hogy akkor milyen érzéseim, gondolataim voltak. 6.       Hála. Hála mások felé: Ha képes vagyok azért hálával gondolni azokra az emberekre, akikkel kapcsolatban azt éreztem vagy azt gondoltam, hogy bántottak, mert tanultam valamit nekik köszönhetően, akkor az már egy lépés a konfliktus elengedése felé. Hála saját magam felé: Ha hálás vagyok magamnak azért, mert az adott helyzetben a legjobb tudásomnak megfelelően cselekedtem, vagy mert saját magamat raktam a listám első helyére, akkor máris csökkennek a bennem lévő múlttal kapcsolatos negatív érzések. +1 Buen Camino! (Jó utat!) Azt gondoltam, hogy elindulok az El-Caminon és más emberként jövök haza. Ez így volt, viszont az is igaz, hogy az Utamnak nem volt vége, amikor 640 legyalogolt kilométer után megérkeztem Finisterrébe. Ott jöttem rá, hogy az Utam az egész eddigi életem, amit minden napommal folytatok és nagyon nem mindegy, hogy közben hogy érzem magam. Ezért ott úgy döntöttem, hogy csak olyan dolgot csinálok hosszú távon, amit élvezek. Ha nem tehetem ezt meg, akkor olyanná alakítom az életem, hogy megtehessem. Ha rövid távon nem élvezem, viszont a hosszútávú céljaimat támogatja, akkor a saját, helyzethez való viszonyomat változtatom meg.   (Folytatás itt.)

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Péntek 13.

Amikor ma, 2023. január 13-án elkezdtem elolvasni ezt a cikket, kissé szkeptikus voltam. Azonban négy gondolat megragadta a figyelmem, ami miatt többször is figyelmesen elolvastam és átgondoltam. 1.     „Péntek 13-nak sokak hitrendszere szerint köze van a babonához. Ha fekete macskát látsz, az balszerencsét hoz, ha négy levelű lóherét találsz, az nagy szerencsét jelent stb., elsősorban ezekre a hitrendszerbéli dolgokra gondolok, melyekben sokan hisznek még napjainkban is.” Valahogy, amikor rossz napom van, mindig átmegy előttem egy fekete macska az úton. Régebben dühös lettem, hogy még te is? Vagy elkezdtem magam sajnálni, hogy milyen szerencsétlen vagyok és rendre történt valami rossz, vagy olyan, amit akkor annak értékeltem. Amióta rájöttem arra, hogy én vagyok a felelős az életemért, azóta mindig hálás vagyok a fekete macskáknak, mert tudom, hogy szerencsét hoznak. Rájöttem arra, hogy minden jelet úgy értelmezek, ahogy én szeretném. Ennek megfelelően lesz pozitív vagy negatív a hozzáállásom, aminek köszönhetően én alakítom tovább a történéseket. 2.     „Teljesen mindEGY, miben hiszünk, hatással van-e ránk január 13. péntek, vagy nincs” Az életemben egy út van, a saját utam. Én alakítom, merre megyek.  3.     „Amikor beaktiválódik ez az energia, akkor hatalmas, RADIKÁLIS ÁTALAKULÁSBAN vagyunk, ilyenkor történik meg az az átminősülés, amiben meg kell halnia azoknak a minőségeknek - dolgoknak - működéseknek - kapcsolódásoknak - szokásoknak stb., melyek lehúznak, mérgeznek, visszatartanak, mérgeznek és gátolnak a szintemelkedésben.” Amikor eldöntöm, hogy máshogy csinálom, hatalmas energiák keletkeznek bennem, amik óriási dolgokra képesek. Amikor lerakom a régi szokásom és elkezdem máshogy csinálni, mint eddig. Amikor hajlandó vagyok szembe nézni magammal, amikor elkezdek tanulni. 4.     „Ilyenkor lehet SORSOT FORDíTANI, ha szükséges, meghozni olyan RADIKÁLIS DÖNTÉSEKET is, melyekhez eddig nem volt erőnk.” Elkezdtem gondolkozni azon, hogy mikor voltak azok a döntéseim, amik nagy hatással voltak az utamra? Azok a pillanatok, amikor hajlandó voltam máshogy csinálni, mint eddig.  6+1 döntés, ami számomra sorsfordító volt 2022-ben: 1.     2022. január 18. Ezen a napon vettem meg a repülőjegyemet az El-Caminora. Előtte napon már kiírtam post-ittel a falamra, hogy „Májusban vagy októberben megyek az El-Caminora”. Azon a napon utánanéztem, hogy ezekben a hónapokban a legjobb indulni a francia-út-on mindent figyelembevéve (időjárás, tömeg). Amikor ránéztem a feliratra, éreztem, hogy ebből október lesz, aztán meg lehet 2023. május. Biztos mindig lesz valami indom, hogy halogassam. Amikor erre rájöttem, úgy döntöttem, hogy 2022-ben megyek és mivel nyáron szeretettem volna a végén, az óceán parton 1 maximum 2 hetet eltölteni, ezért megvettem a repülőjegyet. Abban a pillanatban, hogy ezzel megvolt a célom, megtáltosodtam. Minden sikerült, tele voltam energiával.  2.     2022. június 6. Ezen a napon döntöttem úgy, hogy felszállok a buszra. Reggel nagyon pocsékul éreztem magam. Fájt a lábam, alig haladtam valamit az elmúlt 1,5 hétben és még nagyon messze volt a cél. Elvesztettem a célom.  Ekkor rájöttem arra, hogy valamit változtatnom kell, mert utáltam az egészet. Amikor eldöntöttem, hogy másnap felszállok a buszra és előre megyek, ezáltal közelebb kerülök az óceán parthoz, megint erőre kaptam. Még plusz 2 nap pihenő után elkezdtem élvezni a gyaloglást. 3.     2022. június 21. Ezen a napon érkeztem meg Finisterrébe. Már Cee-től folyamatosan a Camino Ninja alkalmazást bújtam. Megterveztem, hogy milyen sorrendben nézem meg az albergueket (zarándok szállás). Nem is élveztem az utat, csak terveztem. Miután megnéztem az összes alberguet Finisterrében, amit elterveztem, rájöttem, hogy most még ezt nem kell eldöntenem. Nem is néztem még meg az Óceánt, amióta itt vagyok, csak keresek valamit.  Ekkor eldöntöttem, hogy megváltoztatom a tervem és leülök valahova egy kicsit. Nem, nem baj, hogy még nem tudtam, hol alszom aznap. Lehet máshogy is csinálni, nem mindig csak úgy, ahogy szoktam (erősen tervezős típus vagyok).  Leültem a kikötőben, néztem a vizet és akkor jött oda hozzám az ír író, aki azt javasolta, hogy menjek a Penzion Lopezbe, ő is ott lakik és csak 20 euró egy éjszaka panoráma terasszal.  Amikor beléptem a szobámba, nem hittem el, hogy tényleg ott vagyok. Abban a szobában, amit annak ellenére, hogy először csak egy napra vettem ki, ami végül 40 napig volt az otthonom. 4.     2022. július 1. Ezen a napon módosítottam először a repülőjegyemet. Július 9-re szólt az első repülőjegyem. Több, mint 2 hét Finisterrében. Ezen a napon úgy döntöttem, hogy szeretem magam annyira, hogy maradhatok még 10 napot a születésnapomig. 5.     2022. augusztus 17. Ezen a napon vettem meg a jegyemet vissza Finisterrébe októberre. Előtte augusztus 3-án értem haza. Sokkolva voltam és vissza akartam menni, mindenképpen. Ezen a napon úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, akkor is vissza megyek és megvettem. Ismét volt célom, ismét tele voltam energiával. 6.     2022. augusztus 31. Ez a nap volt a KATA megszűnése. Eddig nagyon dolgoztam egészen augusztus eleje óta, de azért féltem is rendesen hogy mi lesz utána. Ezen a napon úgy döntöttem, hogy nem félek és hiszek magamban! +1. 2022. október 17. Egy nappal ezelőtt találkoztam egy ismerős lánnyal, pár méterrel azután, hogy kiléptem a panzióból. Megszólított, hogy Orsi, emlékszel rám? Igen, emlékeztem. Az én csoportomban volt a gólyatáborban az egyetemen és utána egy diákszervezetben is dolgoztunk együtt. A testvérével volt és egy nappal korábban érkeztek meg, ők is a francia-úton gyalogoltak. Nagyon örültünk egymásnak, beszélgettünk sok mindenről, javasoltam nekik, hogy ha maradnak még, akkor ott ahol én lakom nagyon jó a kilátás. Rögtön meg is mutattam nekik a teraszomat, hiszem a tövében álltunk. Amikor másodjára találkoztunk, mondták, hogy már ők is ott laknak, kiderült, hogy pont a szomszédaim. Mondták, hogy sokat gondolkoztak azon, amit előtte napon beszélgettünk és miért nem coacholom ott a zarándokokat, akik megérkeznek? Biztos lenne rá igény és mondtak még sok ötletet. Miután elváltunk, rájöttem, hogy ismét nem néztem ki a dobozból és nagyon fekete-fehérben láttam a dolgokat. Rosszul éreztem magam, mert azt gondoltam, hogy el kell döntenem, hogy Magyarországon vagy Spanyolországban fogok-e élni. Úgy döntöttem, hogy nem kell dönteni és nem vagy-vagy. Itt is lehet nyer-nyer. 2 nap múlva, mikor elmentek a lányok, ezt az üzenetet találtam a szobám ajtaján és ekkor rájöttem, hogy már megint majdnem elfelejtettem, hogy Buen Camino! (Jó utat!) Nagyon hálás voltam nekik! Teljesen mindegy, hogy mit csinálok, hogy döntök, rajtam múlik, hogy élvezem-e a saját utam. Indulj el! Buen Camino!  

Asszertív Tréning

Camino Mesék: A tréner

Amikor 2022 decemberében Finisterrében voltam, felkértek, hogy tartsak egy  előadást 2023. január 20-án arról, hogy mit tanultam a Caminon, mint tréner. Nagyon örültem neki és rögtön igent mondtam. Ezt szoktam a „Finisterre effektus”- nak nevezni, amikor ott vagyok, mindig nagyon jó dolgok történnek velem. Két okból voltam boldog. Egyrészt egy általam szakmailag nagyrabecsült egyesület szervezi az eseményt, másrészt pedig rájöttem, hogy ezen még nem is gondolkoztam el mélyebben. Ezért remek alkalomnak tartottam, hogy átgondoljam ezt a kérdést! 6+1 dolog, amit a Caminon tanultam, mint tréner: 1.    Elvárások. A Caminon megtanultam, hogy másokkal szemben semmilyen, magammal szemben nagyon magas elvárásaim legyenek. Ha van elvárásom a résztvevők felé, akkor annak megfelelően tartom a tréninget, aminek köszönhetően befolyásolhatom őket. Ha magas elvárásaim vannak magam felé, akkor mindent beleadok a siker érdekében. Viszont azt is megtanultam, hogy ezzel kapcsolatban, akármikor dönthetek másképp és változtathatok.   2.    Tervezz! Változtass! A tréningekre eddig is mindig konkrét tervekkel indultam. Ezt továbbra is nagyon fontosnak tartom, viszont ennél is fontosabbnak, hogy ezen akármikor változtathatok.   3.    Vizualizálj! Én személy szerint nagyon vizuális vagyok, ezért eddig is nagy hangsúlyt fektettem a tréningeken a vizuális elemekre. Megtanultam, hogy mivel vizuális vagyok, ezért én így tudok a legjobban célt kitűzni, akár tréninggel, akár magánélettel kapcsolatos. Eddig is sok post-it em volt  azokon a helyeken, ahol gyakran látom. Most még több lett.   4.    MBTI alapján A MBTI személyiségtipológia alapján vannak olyan típusú dimenziók, amik engem alapvetően idegesítenek vagy nagyobb kihívást jelent számomra a közös hang megtalálása. Megtanultam, hogy minden tréning a résztvevőknek szól. Ezért már, annak ellenére, hogy én alapvetően másképpen működöm, mindig a résztvevők betűit veszem figyelembe.   5.    Állj meg, gondold át Mivel introverált vagyok, ezért a tréningeken a szüneteket szeretem mindig egyedül tölteni. Ilyenkor gondolom át az addig történteket és tervezem meg a továbbiakat. Eldöntöm, hogy jó-e a tematika, amivel készültem? Vagy szükséges az, hogy változtassak? Többször kaptam olyan visszajelzést, hogy lehetnék kicsit „beszélgetősebb” a szünetekben. Már tudom, hogy introvertáltként ez a tréneri varázserőm, ezért már nincs lelkiismeretfurdalásom, amikor a szünetekben  1-2 perc beszélgetés után elmegyek egyedül sétálni.   6.    Hála Megtanultam, hogy nagyon fontos, hogy emlékezzek arra, hogy milyen hálás vagyok mindenkinek, akitől szakmailag tanultam. Egyszer egy barátom, akivel telefonon beszélgettem, viccesen megkérdezte, hogy: „Ma még nem vetted le a tréner ruhádat?” Akkor jót nevettünk azon, hogy milyen sok szerep van az ember életében. Ha folyamatosan emlékeztetem magam arra, hogy milyen hálás vagyok nekik, akkor a tréningeken az ő „tréner ruhájuk” is rajtam van, azaz folyamatosan számíthatok az ő tudásukra és tapasztalatukra, amikor kint állok a résztvevők előtt.   +1. Találd meg a saját Utad! Légy hálás mindenért, amit tanultál és találd meg a saját utad! Már régóta dolgoztam egy módszertanon, ami a sajátom. Rendszerbe foglaltam mindazt a szakmai tudást, amit az eddigi utam során megtanultam és azokat a gyakorlatokat, amik 2020-as év után segítettek felállni. Mindig terveztem, hogy elkezdem továbbfejleszteni, azonban mindig volt olyan, amit ott és akkor sürgősebbnek tartottam.   Amikor a nyáron egyszer ültem az óceánparton Finisterrében, akkor mélyebben elgondolkoztam azon, hogy mi a célom? Mivel szeretnék foglalkozni. Rájöttem arra, hogy az egyik célom az, hogy ezzel a saját módszertanommal is támogassak másokat és eldöntöttem, hogy Camino Tréningeket fogok tartani. A Camino megtanított arra, hogy „Ne agyalj, csak csináld!” . A saját utamat senki nem fogja helyettem járni!

Asszertív Tréning

Camino Mesék: Buen Camino II. rész

Előzmények.   Még 6+1 dolog, amit 2022-ben tanultam:  1. Könnyen és egyszerűen. Az Asszertív Tréning weboldalt 2020 novemberében kezdtük és 2022 májusában készült el. Az elején még a feladat gondolatától is rossz kedvem lett. Nagyon sok a részlet, amit utálok (erősen N-es személyiség vagyok). Ennek megfelelően, be is vonzottam azt, hogy nagyon nehéz és borzalmas ez a feladat és az is volt. Amikor egyszer már majdnem azt hittem, hogy kész van, akkor hirtelen az egészet újra kellett kezdeni egy másik rendszerben. Amikor rájöttem arra, hogy teljesen feleslegesen fizettem ki egy teljes weboldal elkészítését, akkor végre megtanultam, hogy „Nem akarásnak nyögés a vége”. A gépemen átraktam minden fájlt a „Szeretem csinálni” mappába és onnantól kezdve könnyen és egyszerűen fejlődött és épült fel a weboldal. A gondolataimból lesznek az érzéseim, aminek köszönhetően a helyzethez való hozzáállásomon keresztül alakítom saját magam a történéseket. Amikor azt érzem, hogy ez nagyon nehéz lesz, akkor mindig eszembe jut, hogy nézzek ki a saját dobozomból, váltsak nézőpontot, vizsgáljam meg kívülről a helyzetem. Ilyenkor mindig találok egy olyan megoldást, ami sokkal jobb, mint amik eddig eszembe jutottak és könnyen és egyszerűen tudom kivitelezni. Ehhez csak nézőpontot kell váltanom. Azt is megtanultam, hogy a részletekhez való hozzáállásomon is tudok pozitív irányba változtatni, ha fontos az adott feladat. Igaz, számomra nagyobb energia, de ha szeretném, meg tudom tenni.       2. Ne ítélj! 2022 nyarán majdnem nagyon sok élménytől és tanulástól fosztottam meg saját magam azáltal, hogy előítéletek voltam bennem. Előtte azt gondoltam, hogy ezzel én már dolgoztam, én már nem vagyok előítéletes, de kiderült, hogy mégis volt még bennem. Akkor megtanultam, hogy előítéletmentesen sokkal szebb az élet. Később arra is rájöttem, mennyire fontos, hogy a saját magammal szembeni előítéleteken is dolgozzak. Amikor túl magas elvárást támasztok saját magammal szemben, az egy előítélet. Amikor dühös vagyok magamra vagy másokra, az is egy előítélet. Amikor dühös vagyok, akkor tehetetlennek érzem magam, mert azt gondolom, hogy nincs hatásom a végkimenetelre. Amikor megértettem azt, hogy én vagyok a felelős az életemért, az nagyon sokat segített abban, hogy az ilyen jellegű gondolatokat, ezáltal érzéseket el tudjam engedni és sokkal szabadabbnak érezzem magam.         3.    Mások mit szólnak? Régebben is sokat nevettük már az azon a barátaimmal, hogy én mindig úgy éltem az életem, hogy a figyelmemnek csak kis része volt azon, hogy mások mit fognak majd szólni ahhoz, ha ezt meg ezt csinálom? Finisterrében rájöttem arra, teljesen felesleges ezzel foglalkozni, mert az egy feltételezés. Itt feltehetném a már híressé vált kérdést „Tisztelettel kérdezem azoktól, akik úgy élték le az életüket, hogy „mit szól majd a falu népe?”, hogy végül mit szóltak?         4.    A pozitív visszajelzés hatalma. A pozitív visszajelzést mindig nagyon értékes eszköznek tartottam. Viszont 2022-ben valahogy sokkal többet kaptam, mint előtte és mivel gyakorlatban tapasztaltam, hogy milyen jó, emiatt én is sokkal többet adtam, ami pozitív irányba terelte a kapcsolataimat. Amellett, hogy másoknak is, saját magamnak is többet adtam. Mindig adtam magamnak pozitív visszajelzést, amikor rossz kedvem volt. Például amikor Burgosban felszálltam a buszra, akkor nagyon büszke voltam magamra, hogy addig elgyalogoltam és amiatt pedig kifejezetten, hogy gyulladt bokával is ilyen sokáig kitartottam, viszont ott volt az ideje, hogy változtassak. Ennek köszönhetően megjött az erőm és ismét élveztem a gyaloglást 2 nap pihenő után.         5.    A siker az egyetlen utam. Amikor rájöttem arra, hogy minden, ami velem történik, azért én vagyok a felelős, akkor úgy döntöttem, hogy akkor ha én vezetem a saját életem hajóját, nem engedem, hogy más irányba sodorjon a szél. Ez erőt adott, mindig tudtam, hogy jó fog történni, mert bíztam ebben. Vagy tanultam, vagy kiléptem a komfort zónámból, vagy elkezdtem máshogy csinálni, aminek köszönhetően folyamatosan sikerek keresztezik az utam.        6.    Erőforrások. Tudom saját magamról, hogy mivel vizuális vagyok, ezért nekem a képek, feliratok nagyon nagy erőforrások tudnak lenni. Tudatosan tele van a környezetem vizuális erőforrásokkal (képek, tárgyak, feliratok).   +1 Álmodj! Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy 2023-ban ilyenkor ismét Spanyolországban leszek. Decemberben, amikor megvettem a repülőjegyet saját magam karácsonyi ajándékaként, még azt láttam reálisnak, hogy egy hetet tudok maradni. Január elején még kérdéses volt, hogy egyáltalán tudok-e jönni, akkor csak egy álom volt számomra az, amit ma, már biztosan tudok, hogy 3 hétig leszek Spanyolországban.  Január elején, amikor el voltam keseredve, mert attól féltem, hogy nem fogok tudni elindulni, azt mondtam magamnak, hogy ebből elég! Azzal, hogy ettől félek, nem fogok előrébb jutni. Ahol a figyelmem, ott a világom! Elkezdtem az előttem álló feladatokkal foglalkozni és nem gondolkoztam azon, hogy tudok-e majd menni? Csak azon volt a figyelmem, hogy mindent megoldjak! Amikor az éreztem, hogy nagy és bonyolult a feladat, akkor eszembe jutott, hogy „Könnyen és egyszerűen!” és megváltoztattam a hozzáállásomat vagy, nézőpontot váltottam. Amikor pár hét múlva elkezdtem tervezni a következő pár hónapot, akkor azt vettem észre, hogy még 2 hét is belefér. Pár nap múlva pedig arra is rájöttem, hogy kisebb változtatásokkal a 3 hetet is meg tudom oldani. Amikor lefoglaltam a repülőjegyet visszafelé is, akkor értettem meg igazán azt, amit egy barátom mondott nekem a nyáron. Azt mondta, hogy álmodjak! Akkor még csak a részleteket láttam, nem állt még össze a kép és rájöttem, hogy emiatt nem tudtam álmodni. Ezért már mindig a terveim közötti összefüggésekre építek, a célt és a nagy képet keresem. Ennek köszönhetően február 11-én megtartottam az első Camino Tréningemet, ami a résztvevők visszajelzései alapján sikeres volt. Arra vonatkozóan, hogy Finisterrében mit fogok csinálni 2 hétig, nincsenek konkrét terveim, egyetlen célom, hogy megtaláljam a tréning helyszínt, ahol a nyáron a Camino Tréningeket fogom tartani. A Camino és az (El)induló tréningekre hirtelen a terveimet is felülmúlta az érdeklődés és Május 22-23-24-én tartom az első 3 napos elvonulós Camino Tréninget, ami mindig nagy álmom volt. A Camino Mesék olvasóinak száma egyre növekszik. A 40 nap Finisterrébent 2498-an, a Tízmilliószoros napokat 1539-en és a Buen Camino I. részét 2246-an olvasták. Amióta ezeket megtanultam, azóta tudok álmodni és azóta meg is valósítom az álmaimat, úgy, hogy közben élvezem azt, amit csinálok. Álmodj! Élvezd az Utad! Buen Camino!  

Asszertív Tréning

Camino Mesék: A konfliktusok

Amióta elkezdtem az önismeretem fejlesztésével komolyabban foglalkozni, azóta azt vettem észre, hogy folyamatosan konfliktusok keresztezték utamat. Voltak olyanok, amik a kapcsolat megszűnéséhez vezettek és olyanok is, amik erősebbé tették azt. Ennek két kiváltó oka volt. Az egyik, hogy mindig hittem abban, hogy „Minden megoldott konfliktus erősíti a kapcsolatot”, ezért elkezdtem tudatosabban alkalmazni és kimondtam azokat a dolgokat, amik számomra nehezítik a kapcsolat jövőbeli fenntartását. Másrészt pedig mostmár szeretem saját magam annyira, hogy eldöntöttem, hogy az olyan kapcsolataimra fordítom a figyelmem és az energiám, amik számomra örömet okoznak. Sokat gondolkoztam azon, hogy mik voltak azok az okok, amik azt segítették elő, hogy az elmúlt években ilyen nagy személybeli változások történtek az életemben és rájöttem arra, hogy tudattalanul is, de elkezdtem alkalmazni Cheryl Richardson idézetét („If you avoid conflict to keep the peace, you start a war inside yourself”) és már nem félek kimondani azokat a rossz érzéseket, amiket régebben magamban tartottam. Ezeket a változásokat nagyon pozitívként élem meg, ezért azt gondolom jól döntöttem, hogy sokkal jobban kiállok magamért. Ha elkerülöm a konfliktust a béke megőrzése érdekében, azzal háborút indítok saját magamban. Ha elkerülöm a konfliktust annak érdekében, hogy fennmaradjon egy olyan kapcsolatom, ami számomra nem jó, akkor sérülnek az érdekeim és rosszul érzem magam, még akkor is, ha ezt nem vallom be még saját magamnak sem. Ha annak érdekében, hogy megmaradjon a viszonyunk, a másik hajlandó változtatni, akkor az már egy óriási pozitív visszajelzés, hogy ez számára is fontos. Ezáltal én is tudom teljesen más nézőpontból nézni a helyzetet, ami segít abban, hogy erősebbé és jobbá váljon a kapcsolatunk. Ha kimondom azokat a dolgokat, amik számomra problémát okoznak, azaz visszajelzést adok, akkor abból a másik is tud tanulni, hiszen nagyon sok esetben azt látom, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy a viselkedésünk milyen hatással van a környezetünkre Amikor konfliktust okoz a másik működésmódja, akkor a másik lehetőségem az, hogy empatikus vagyok és beleképzelem magam az ő helyzetébe. Ilyenkor nagyon sokszor rájövök arra, hogy az Ő cipőjéből nézve el tudom fogadni a viselkedését. Ilyenkor el tudom engedni a dühömet és javul a kapcsolatunk. Gyakran arra is rájövök, hogy az adott személy ennyit tud nyújtani számomra és elengedem a vele szemben támasztott elvárásaimat. Nem várom, hogy majd rájön erre és erre, olyan dolgokra, amire én szeretném, hogy rájöjjön. Nagyon fontosnak tartom, hogy a különböző helyzetek között tudjak különbséget tenni, amióta megismertem Assisi Szent Ferenc imáját, ez sokkal könnyebben megy. „Uram, adj türelmet, Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, Amit lehet, és adj bölcsességet, Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.” Régebben számomra nagyon gyakran okozott kihívást, hogy elfogadjam azt, hogy vannak olyan helyzetek, amiken nem tudok változtatni. Gyakran szerettem volna másokat megváltoztatni, amikor törvényszerűen én húztam a rövidebbet. Viszont megértettem azt, hogy amellett, hogy ez nekem is rossz volt, ezzel mások autonómiáját szerettem volna elvenni. Tudom, hogy nagyon nem szeretem, ha valaki ezt próbálja velem tenni, ezért én is figyelek erre. Amióta megtanultam azt, hogy a helyzetemmel kapcsolatban akkor vannak negatív érzéseim, amikor azt hiszem, hogy nem tudok változtatni rajta, de még nem fogadtam el, hogy ez így van. Azaz, még nem tettem a kettő között különbséget. Rendszeresen emlékeztetem magam azokra, amiket egyszer már megtanultam és emiatt sokkal hatékonyabb vagyok, hiszen az összes energiám és figyelmem azon van, amire van hatásom. Sokkal jobban érzem magam, haladok előre, a múltamat pozitív erőforrássá alakítom és már azt is tudom, hogy az idő sok mindenre megoldás lehet.
Általános Szerződési Feltételek
Adatvédelmi nyilatkozat
Cookie nyilatkozat
Minden jog fenntartva!
1996-2023 - Asszertív Tréning
Készítette: Novius-IT
Asszertív Tréning
Asszertív Tréning